Emma napja van. | 2024.04.19

OGY - Krónika 3. rész (környezetvédelmi termékdíj)

2015-10-20 12:40:00

 Az MSZP és a Jobbik nemet mondott a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény javasolt módosítására az előterjesztés általános vitájában kedden az Országgyűlésben, míg a KDNP támogatásáról biztosította azt. 


    MSZP: nem a javaslatra

    Heringes Anita, az MSZP vezérszónoka kiemelte: a környezetvédelmi termékdíjról szóló javaslat céljai támogathatók lennének, de az egyszerűsítés címén alkotott törvény szerinte olyan bonyolult lett, mint egy végrehajtási rendelet. Kitért arra, hogy az idei évben már másodjára módosítják a törvényt, ráadásul - mondta - szakmailag értelmezhetetlen, a gépjárművek miért kerültek bele, holott bontásukról külön jogszabály rendelkezik.
    Szerinte az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a kormány ezen a címen az ésszerűtlen pénzbehajtás módszerének alapjait kívánja csupán megteremteni. Szólt arról is, hogy az idei évre tervezett 63 milliárdos bevétel negyedét sem fordítják hulladékgazdálkodási és környezetvédelmi célokra. Firtatta, mikor nyújtják be a hulladékgazdálkodási rendszer módosításáról szóló javaslatot, mondván, a mostani rendszer fenntarthatatlan. 
    A javaslatra az MSZP-frakció nemet mond, még egyszer neki kellene futni a módosításnak, mert ez így most csak egyszerű pénzbehajtás - összegzett Heringes Anita. 

    A KDNP támogatja a javaslatot

    Földi László, a kisebbik kormánypárt vezérszónoka azt mondta: a szennyező fizet elvét követve született meg a javaslat. Rámutatott: a szabályozás 2010 óta komoly változáson ment végbe, hogy nemzetközi és hazai célok, kötelezettségek maradéktalanul teljesüljenek.
    A mostani módosítással az elmúlt négy év tapasztalatait gyűjtötték össze és igyekeztek beépíteni a jogszabályba, az eddiginél jobban értelmezhető szabályozást fogalmaztak meg, egyértelmű, egyszerűsített, átlátható koncepciót tettek le az asztalra - fejtette ki.
    Hangsúlyozta: a gyártók egy része többszörösen alanya a termékdíj-szabályozásnak, ami jelentős adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra; a javaslat ezért az érintett gazdálkodók adminisztrációs terheit csökkenti, és a központi költségvetési bevételeket nem vagy csak kismértékben befolyásolja.
    A KDNP támogatja a módosítást - tette egyértelművé.

    Jobbik: adójogszabállyá silányult a környezetvédelmi termékdíj

    Kepli Lajos, a Jobbik vezérszónoka azt hangoztatta, hogy folyamatos leépülés volt jellemző a környezetvédelmi ágazatra az elmúlt öt évben.
    Úgy értékelt: a termékdíjra vonatkozó törvény is egyre inkább adójogszabállyá silányul, amely az adóbevételek állandóságát hivatott biztosítani, nem a hulladékgazdálkodás és környezetvédelemmel összefüggő célok érvényesülését. Ezt az is mutatja, hogy a bevételek a központi költségvetést gyarapítják, de azt nem látni, hogy a fenti célokra fordítanák - bírált. 
    Szerinte át kellene helyezni a hangsúlyt a megelőzésre, mert nem látni, hogy a termékdíj bevezetése óta például kevesebb szóróanyag borítaná el a postaládákat, vagy kevesebb veszélyes hulladék kerülne ki a lerakókba. 
    Kepli Lajos kitért arra is, hónapról hónapra derülnek ki olyan esetek, hogy veszélyes hulladékot találnak, de a kormány ebben az esetben is csak tűzoltó tevékenységet végez, a károk elhárításáról intézkedik, miközben a megelőzés lenne a dolga. 
    Közölte, a Jobbik nem támogatja a javaslatot.

    Képviselői hozzászólások

    MSZP: még bonyolultabb lesz a szabályozás

    A szocialista Mesterházy Attila szerint az egyszerűsítés és egyértelműsítés célja támogatandó, ez azonban csak "korlátosan sikerült": már eddig is bonyolult volt a szabályozás, mostantól még inkább az lesz. 
    Hiányolva az átgondoltságot a képviselő is szóvá tette, hogy már másodjára módosítják a törvényt.
    Megjegyezte, nem biztos, hogy jó megoldás volt a környezetvédelmi tárca megszüntetése, önálló minisztériumban szerinte szakmailag jobb javaslatok születhetnének. 
    Érvelt a civilek által felhasználható, szűkülő források emelése mellett és szintén úgy látta, hogy a termékdíjnak a pénzbehajtás a célja. 
    Hozzátette: gazdasági szempontból is fontos, a kormány hogyan tekint a környezetvédelemre, a területet szerinte most kicsit mostohagyerekként kezelik. 

    V. Németh Zsolt, a földművelési tárca államtitkára zárszavában azt mondta, hogy Heringes Anita nem akarja megérteni a javaslatot: a gépjárműalkatrészek külön adminisztrációja, bejelentése jelentős terhet jelent, a módosítással most azt rögzítik, egy autó 5 ezer forint, ezzel egyszerűsítve a rendszert. 
    Az államtitkár jelezte, egy hosszabb előkészítést követően nem tartja kizártnak, hogy generálisan módosítsák a termékdíjszabályokat. Minden új szabály bevezetését azonban csakis a környezettudatossággal, az adózási fegyelemmel és a termelési kultúrával összhangban lehet megtenni - mondta. 
    Megjegyezte, nincs szó arról, hogy környezetvédelemre kevesebbet fordítanának, szinte minden tárcánál megjelenik ez a kérdés. Nem hiszi - tette hozzá -, hogy lehetséges olyan tárcát létrehozni, amely valamennyi környezetvédelmi ügyet magában foglalja.
    Az államtitkár ismertetése szerint 3540 milliárd forintnyi forrás áll majd rendelkezésre a most induló uniós időszakban, amely a környezet- és természetvédelmet szolgálja. 
    Kitért arra is, vannak eredmények a hulladékgazdálkodásban, ami a közszolgáltatásban esetleg problémaként jelentkezik, azt kezelni fogják, de ezekből a fogyasztók szerinte semmit nem érzékelnek.

    Az elnöklő Lezsák Sándor az általános vitát lezárta.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó