Emma napja van. | 2024.04.19

Bűncselekmény-sorozat gyanúsítottjait fogták el a rendőrök Vasban

2015-10-19 14:42:54

 

Elfogtak a szombathelyi rendőrök egy hattagú bűnbandát, amelynek tagjai ellen lopás, kerítés, személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, zsarolás, orgazdaság, rablás előkészülete, valamint állatkínzás a gyanú - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.

 

    A közlemény szerint a gyanúsítottak Szombathelyen és környékén követték el a bűncselekményeket, több esetben loptak kerékpárt, mobiltelefont, de volt olyan is, hogy ékszereket tulajdonítottak el egy lakásból, máskor védekezésre képtelen állapotban lévő embertől akartak pénzt elvenni.
    Kiderült az is, hogy két gyanúsított fiatal lányokat próbált meg prostitúcióra kényszeríteni, és a kiszemeltek közül ketten még kiskorúak voltak. Az egyik esetben egy lányra rázárták a lakás ajtaját, nem engedték ki, egy másik esetben pedig bódító szert tettek a sértett italába, majd az állapotát kihasználva erőszakoskodtak vele.
    Előfordult, hogy fenyegetésekkel bírtak rá fiatal lányokat arra, hogy pénzt és értékesíthető tárgyakat adjanak át nekik. Az egyik gyanúsítottnak pedig azért is felelnie kell, mert a gyanú szerint a gondozására bízott kutyát rendszeresen bántalmazta, veszélyeztetve az állat életét - írták.
    A közlemény szerint a rendőrség befejezte a nyomozást és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte tovább az ügyészségre.