Andrea napja van. | 2024.04.18

LMP: nő az elszegényedés

2015-10-17 10:26:21

A politikus szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon kifejtette: a szegények és a gazdagok közötti szakadék évről évre mélyül. Szerinte a világ döntéshozóinak be kellene látniuk, hogy emögött az a neoliberális gazdasági modell áll, amely szinte kizárólag a multinacionális cégek érdekeit szolgálja ki, szemben a dolgozó emberekével.
    Ez így van Magyarországon is - mondta -, a Fidesz minden korábbi ígéretével szemben nem az emberek pártjára állt, hanem "összeszerelő országgá süllyesztette" Magyarországot.
    Schmuck Erzsébet szerint ennek egyenes következménye, hogy mára Magyarországon a szegénység nem elszigetelt probléma: a középosztályra is kiterjed, egyre többen élnek egyik hónapról a másikra, a hivatalos statisztikák szerint csaknem másfél millió ember él szegénységben, az adózók csaknem fele, 2,2 millió ember keres a létminimum alatt.
    Az LMP-s képviselő úgy fogalmazott: a szegénységi és egyenlőtlenségi mutatókban Magyarország sosem állt jól, de a gazdasági válság begyűrűzésével, valamint a jelenlegi és a korábbi kormányok "zsákutcás társadalom- és gazdaságpolitikája miatt" az adatok drámaian romlottak.
    Pártja megoldási javaslatai közül kiemelte a mostani segélyezési rendszer felváltását minimumjövedelemmel, a többkulcsos adórendszer visszaállítását és a minimálbérnek a létminimum szintjére emelését.