Andrea napja van. | 2024.04.18

A hétvégén indul a Nemzeti Vágta idei versenysorozata

2021-06-15 13:15:00

A hétvégén indul a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, amelyhez két új helyszín, Iván és Csemő is csatlakozik. A magyarság lovas hagyományokra épülő, hagyományőrző fesztiváljának döntője október 2-3-án lesz a fővárosi Hősök terén.

    "A Nemzeti Vágta és a lovassport a pandémia miatt hozott szabályok betartása mellett is szinte valamennyi eseményét meg tudta rendezni. Tavaly zárt kapuk mögött volt vágta, idén minimális korlátozásokkal, közönség előtt szeretnénk visszatérni a régi hangulathoz" - mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában.
    Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kiemelte: a Vajdasági Vágtával június 19-én indulnak és szeptember 18-án a Hevesi Vágtával zárulnak az elővágták, négy határon túli magyar település részvételével.
    "A győztes idén is 5 millió forintot kap, újra lesz Kishuszár Vágta, kocsitoló verseny, valamint jótékonysági sztárfutam" - tette hozzá a versenyigazgató.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány