Tibor napja van. | 2021.04.14 | MNB középárfolyam:

Orbán: senkit nem hagyunk az út szélén

2021-03-07 12:59:42

"Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve.

    A kormányfő a Vakcinainfó Extra - 3. rész című videobejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.
    "Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - jelentette ki.
    Orbán Viktor aláhúzta, 50 százalékos bértámogatást adnak a most leállított szolgáltatásokban dolgozóknak, például fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak.
    A kormány emellett egész márciusra eltörölte a munkáltatói járulékot a szóban forgó szektorokban, az állami vagy önkormányzati ingatlanok márciusi bérleti díját pedig nem kell megfizetniük a szigorítással érintett vállalkozásoknak - fejtette ki.
    A miniszterelnök bejelentette, az általányadózóknak, vagyis a katásoknak és kivásoknak "természetesen március hónapra elengedjük az adójukat".