Gedeon napja van. | 2024.03.28

ITM: kevesebb munkahelyi baleset történt 2020-ban

2021-02-18 10:39:00

A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a munkabalesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleménye szerint.

    Bár kétségkívül szerepet játszott benne, az adatok kedvező alakulása mégsem tudható be egyedül a koronavírus hatásainak - emelte ki Bodó Sándor.
    A veszélyesebb tevékenységeket végző vállalkozások a járványhelyzet miatt nem vagy legfeljebb néhány hétre kényszerültek szüneteltetni működésüket, az év végére valamelyest többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, mint 2019 utolsó hónapjaiban - tette hozzá.
    Az ITM adatai alapján 2020-ban a tavalyelőtti több mint 24 ezerrel szemben 20 366 munkabalesetet, ebből a 2019-es 83-hoz képest 64 halálos kimenetelűt jelentettek. A szomorú statisztika éllovasa még mindig az építőipar, de a balesetek száma ebben az ágazatban is ezer alá csökkent - írták.
    A feldolgozóiparban a megelőző évhez képest feleannyi, hat halálos munkabaleset történt. A távmunka térnyerését jelzi, hogy míg egy évvel korábban mindössze egy, tavaly már tizenegy alkalommal szenvedtek három munkanapon túl gyógyuló sérülést otthon dolgozók - tették hozzá.
    A közlemény szerint a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvétel számos új feladatot adott a munkavédelmi hatóságnak. A megnövekedett számú tanácsadás mellett kiemelt tennivalót jelentettek az egyéni védőeszközök megfelelőségének értékelését végző szervezetek kijelölési eljárásai, a munkavédelmi útmutatók, segédletek, ajánlások összeállítása és kiadása, a megbetegedések foglalkozási eredetének vizsgálata is.
    A hatósági ellenőrzések fő célja az idén változatlanul a munkahelyeken előforduló szabálytalanságok feltárása, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok megtartásának biztosítása. A szakemberek elsősorban olyan munkahelyeken vizsgálódnak, ahol veszélyes anyagokat, munkaeszközt és technológiát alkalmaznak, zajjal, rezgéssel vagy például biológiai kóroki tényezők jelenlétével járó tevékenységet folytatnak - olvasható a közleményben.
    Bodó Sándor kifejtette: minden magyar ember joggal várja el, hogy munkáltatói az egészségét, testi épségét nem veszélyeztető munkakörülményeket biztosítsanak számára.
    A munkavédelmi szabályok maradéktalan betartásával megelőzhetők lennének a családi tragédiák, személyi sérülések - tette hozzá.
    A kormány célja a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítése, ehhez a foglalkoztatás bővítése és a bérek növekedése mellett a munkavégzés kockázatainak csökkentése is hozzájárul. 2021-ben érdemes tovább dolgozni a biztonságos, korszerű munkahelyek kialakításáért, hiszen azok minőségétől nagymértékben függ Magyarország további gazdasági fejlődése - hangsúlyozta az államtitkár.