Emma napja van. | 2024.04.19

ÉVOSZ: az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4500 milliárd forintot

2021-01-25 10:25:00

Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.

    A szakszövetség által az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a kormány januárban indított otthonteremtési programjának elemei közül a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa és a családi otthonteremtési kedvezmény hatására az építőiparon belül növekedési pályára kerül a lakásépítés és -felújítás.
    Hozzátették, hogy a jelenlegi tendenciákból kiindulva 2022 végére a használatba adható új lakások száma elérheti a 25 ezret, a felújítások száma pedig tartósan 220-250 ezer között lehet. Ez utóbbi a szakmailag indokolt mennyiség, ugyanis a 4,3 milliós magyarországi lakásállomány folyamatos karbantartásához évente több mint 200 ezer lakást kell felújítani.
    Ugyanakkor jelezték, hogy a lakásépítés dinamikus növekedéséhez az engedélyezési és megvalósítási folyamat további egyszerűsítésére és gyorsítására van szükség. Különösen fontos ez az elhúzódó nagy lakásszámú fejlesztéseknél, ahol sokszereplős ez a folyamat.
    A szakszövetség finanszírozási javaslatokat is megfogalmazott, ugyanis szerintük a lakásvagyon megújulását visszafogja az utóbbi évek jelentős piaci árnövekedése.
    Ezért azt javasolják, hogy a települési önkormányzatok (főként a kistelepülések) pályázhassanak állami támogatásra lakáscélú ingatlanok területelőkészítésére, ahol az építési telkeket tartós használatú bérbeadással hasznosítják. Az ÉVOSZ példaként államilag felügyelt egyszeri bérleti díjat említett, amely 20 évre szólna. Ezáltal - a szakszövetség szerint - az ingatlan tulajdoni vételi ára nem terheli a lakásépítés költségeit. A 20 év alatt pedig bármikor elővásárlási joga van piaci áron a lakás tulajdonosának.
    Ezen felül továbbá azt kérték a kormánytól, hogy a munkaadó adhasson a munkavállalója számára adó- és járulékmentesen lakáscélú munkáltatói támogatást legfeljebb 6 millió forintig, új családi ház építésénél pedig maximum 15 millió forintig.