Auguszta napja van. | 2024.03.29

Régészeti leletekkel bukott le egy szerb férfi, vádemelést javasol a rendőrség

2021-01-24 10:50:00

Orgazdaság miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy szerb férfi ellen, aki a gyanú szerint mintegy nyolc és fél millió forint értékű régészeti leletet akart Magyarországon keresztül Nyugat-Európába vinni - közölte a rendőrség vasárnap a police.hu-n.

    A férfi egy kisbusszal még 2019. június 9-én éjjel érkezett a tompai közúti határátkelőhelyre. A 36 éves férfi a vámvizsgálat során úgy nyilatkozott, hogy sem tiltott, sem vám- és adóköteles terméket nem szállít. A jármű átvizsgálása során azonban az ülések alól előkerült két papírdoboz, amelyekben jelentős mennyiségű, régészeti leletnek látszó tárgy volt.
    Az igazságügyi szakértő véleménye alapján a tárgyak döntő többsége az őskortól a középkorig, valamint a korai újkorig terjedő időszakra jellemző, kisméretű használati és dísztárgy; az érmék, a gyűrűk, a lándzsahegyek, az edények és töredékei, továbbá a ruhadíszek - néhány hamisítvány kivételével - a régészeti leletek körébe tartoznak.
    Az összességében mintegy nyolc és fél millió forintot érő leletegyüttest a sofőr megbízásból szállította, azokat nyugat-európai értékesítésre szánták. A szakértő azt is valószínűsítette, hogy a kincsek a Vajdaság területéről származhatnak, és azokra fémkeresés során bukkanhattak rá.
    A szerb férfit a nyomozók védett kulturális javak körébe tartozó régészeti leletre elkövetett orgazdaság bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, majd az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre - olvasható a police.hu-n.