Emma napja van. | 2024.04.19

Varga Judit: a kormány továbbra is jogsértőnek tartja a Sargentini-jelentés elfogadását

2020-12-03 13:20:00

Csütörtöki indítványában az Európai Bíróság cseh főtanácsnoka úgy foglalt állást, hogy a magyar kereset elfogadható, de nem ütközött az uniós jogba az EP állásfoglalása, amellyel megindította Magyarország ellen az úgynevezett 7. cikk szerinti jogállamisági eljárást - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön az igazságügyi miniszter.

    Varga Judit felidézte, Magyarország keresetet nyújtott be az Európai Parlament állásfoglalása ellen, mivel álláspontja szerint az azt elfogadó szavazás ellentétes volt nem csak az uniós szerződésekkel, de magának az EP-nek az eljárási szabályzatával is. A szavazás során ugyanis nem vették figyelembe a tartózkodó szavazatokat, nevezetesen 48 EP-képviselő szavazatát. Ha a tartózkodó szavazatok is beleszámítottak volna a szavazásba, nem fogadták volna el az EP "politikai indíttatású állásfoglalását".
    Az Európai Parlament a bírósági eljárás során eleve kétségbe vonta, hogy keresettel lehetne támadni a 7. cikk szerinti eljárást megindító döntését. Sikerként könyveljük el, hogy ezzel szemben a főtanácsnok a magyar érveket elfogadva egyértelműen megerősítette, hogy az EP e döntése sem mentes a bírósági felülvizsgálat alól - mondta.
    A magyar kormány határozott álláspontja szerint a főtanácsnok érvelése a tartózkodások beszámításának kérdésében nem megalapozott. A főtanácsnok általi nyelvtani értelmezés szerint a tartózkodással a képviselő "azt kéri, hogy úgy kezeljék, mintha egyáltalán nem szavazott volna".
    Ezzel szemben a magyar kormány álláspontja szerint a tartózkodás éppen azt fejezi ki, hogy a képviselő a szavazásban részt kíván venni: hiszen nem egyszerűen távol marad a szavazástól, hanem tevőlegesen nyilatkozik, igaz, sem az igeneket, sem a nemeket nem kívánja támogatni, éppen ezáltal fejezve ki politikai álláspontját - fejtette ki Varga Judit.
    Hozzátette: különösen igaz ez a "nukleáris bombának" aposztrofált 7. cikk szerinti eljárás megindításának kérdésében való szavazás tekintetében. Éppen ezért a magyar kormány szerint teljesen irreleváns, hogy a képviselőket megfelelően tájékoztatták arról, hogy a tartózkodó szavazatok nem számítanak be a szavazásba, hiszen ez az uniós joggal ellentétes értelmezés. Ráadásul ez a tájékoztatás nem az EP valamely szervének döntésén alapult, mivel - bár erre lett volna lehetőség - az EP a kérdést nem tisztázta megfelelően.
    A kormány meggyőződése, hogy az uniós szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Különösen abszurd lenne annak elfogadása, hogy az EP éppen egy a jogállamiságot számon kérő eljárás megindítása során hagyhatja figyelmen kívül a jogszabályokat, úgy vélve, hogy a cél szentesíti az eszközt - tette hozzá a miniszter.
    Varga Judit úgy értékeli, a 7. cikk szerinti eljárás két évvel ezelőtti megindítása óta folyamatos boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen, amelyben az Európai Parlament élen jár. Éppen ezért különösen fontos, hogy az Európai Bíróság a majdani ítéletében megállapítsa, hogy jogszerű volt-e egyáltalán az EP eljárást megindító döntése.
    A kormány szerint a válasz Bobek főtanácsnok véleménye ellenére is egyértelmű: a Sargentini-jelentés elfogadására jogsértő módon került sor - szögezte le Varga Judit.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó