Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó: újabb 61 milliárd forintos támogatást kaphatnak a cégek fejlesztésekre

2020-11-28 13:13:00

Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.

    Szijjártó Péter úgy nyilatkozott szombaton az MTI-nek, miután részt vett a gazdaságstratégiai megbeszélésen a Karmelita kolostorban, hogy ebben a "küzdelemben" azok a vállalatok a legfontosabb "szövetségeseik", amelyek a nehéz körülmények ellenére is vállalják, hogy fejlesztenek.
    Hozzátette, a mostani fejlesztések, illetve beruházások jelentik a garanciáját a meglévő munkahelyek megvédésének, ezért a kormány támogatást nyújt azon cégeknek, amelyek vállalják, hogy nem bocsátják el a náluk dolgozókat.
    "A magyar gazdaság életerejét világosan mutatja az a tény, hogy negyedóra alatt 363 cég jelentkezett erre a támogatásra" - jelezte, hozzátéve, hogy ebből 285 magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik, míg a maradék itteni, de külföldi tulajdonú, ugyanakkor magyar embereket foglalkoztató vállalat.
    A 363 cég mintegy 199 milliárd forintnyi beruházásra szánta el magát, s ezzel mintegy 49 ezer munkahelyet védenek meg - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, akik köszönetet mondott az említett vállalatoknak, megjegyezve, hogy a kormány a beruházás összegének mintegy egyharmadát állja.