Emma napja van. | 2024.04.19

ITM: még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás

2020-11-28 11:35:00

Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás, aminek maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

    "Eddig több mint 10 ezer munkavállaló esetében, több mint 1 milliárd forint összegben igényeltek ágazati bértámogatást a munkáltatók. A programra még két hétig, 2020. december 11-ig lehet jelentkezni. A cél továbbra is az, hogy minél több munkahely megőrzését segítsük a veszélyhelyzet idején" - emelte ki az államtitkár.
    Hangsúlyozta, a munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a novemberi munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.
     Hozzátette, a juttatást bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.
    "A támogatás így érdemben segíti a járványhelyzet miatt bevételkiesést elszenvedő vállalkozásokat munkavállalóik megtartásában" - fogalmazott az államtitkár.
     Az ágazati bértámogatás programban eddig beérkezett és feldolgozott kérelmek alapján a munkáltatók átlagosan 106 ezer forint támogatást igényelnek munkavállalónként. A kérelmek 28 százalékát Budapesten nyújtották be, a támogatásban érintett munkavállalók több mint fele a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban dolgozik - fűzte hozzá.
     Bodó Sándor emlékeztetett rá, hogy a foglalkoztatók egyszerűen, egy egyoldalas kérelem kitöltésével tudnak pályázni az ágazati bértámogatásra. A kérelmeket a telephelyük, székhelyük szerint illetékes kormányhivatalnál adhatják be.
    A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg - áll a közleményben.