Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kásler Miklós: a sport támogatása a járványhelyzet idején is fontos

2020-11-24 17:49:00

A járványhelyzet okozta nehézségek a sportban is jelentkeztek, de a kormány igyekszik segítséget nyújtani a sport minden területén - közölte éves beszámolójában az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.

    Kásler Miklós elmondta: a sport állami támogatása 2010-ben 17,8 milliárd forint volt, 2020-ban viszont az Emmi fejezeten belül már 127 milliárd forint szerepel erre a célra a tao-támogatások nélkül.
    Számos sportágfejlesztési program indult el: az állam 16 kiemelt sportágat támogatott 2020-ban az olimpiai évre tekintettel 8,5 milliárd forinttal - számolt be az adatokról a miniszter, hozzátéve: a koronavírus-járvány miatt elmaradt versenyekre, edzőtáborokra odaítélt forrásokból az állam 20 százalékot visszavont.
    A felzárkóztató sportágak támogatására idén 400 millió, míg a feltörekvő sportágak tehetséggondozó programjának harmadik ütemére 125 millió forintot különítettek el.
    Kásler Miklós elmondása szerint elkészültek a különböző sportágak rövid- és hosszútávú jövőjét meghatározó ajánlások, és szoros az együttműködés a felsőfokú sporttudományos képzést folytató intézményekkel, elsősorban a Testnevelési Egyetemmel, a Pécsi és a Debreceni Tudományegyetemmel, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, valamint a Magyar Edzők Társaságával.
    A Testnevelési Egyetem nemrég megnyílt Sport-táplálkozástudományi Központja vizsgálja a sportolók által használt étrendkiegészítőket, továbbá 35 féle anabolikus szteroid, 23 féle stimuláns narkotikum, valamint 9 féle potencianövelő szer kimutatását végzik - közölte.
    Folytatódik a tehetséges, utánpótláskorú sportolókat, 200 féle mozgásformát támogató Hiszek Benned Sport Program: a negyedik ütem 60 nyertes pályázata több mint 300 millió forintban részesül.
    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatja a kis és közepes sportegyesületek utánpótlásnevelését is: 250 millió forintot kapott 419 sportszervezet, a sportiskolai programra pedig a tárca 2020-ban 290 millió forint támogatást biztosított.
    Kásler Miklós emlékeztetett arra is, hogy a sportakadémiai rendszer kidolgozásáról szóló kormányhatározatok alapján az Emmi 2019 decemberében három sportág - labdarúgás, kézilabda és kosárlabda - 20 államilag elismert sportakadémiájával kötött négy évre szóló együttműködési szerződést. Tíz labdarúgó akadémia összesen 5 milliárd forintban részesül, hat kézilabda és négy kosárlabda akadémia ugyancsak 5-5 milliárd forintot kapott.
    Mint kiemelte, rendkívüli ütemben zajlik a tanuszodák és iskolai, óvodai tornatermek építése: ez 215 intézményt érint. 2020 nyaráig 73 beruházás fejeződött be.
    A kiemelt beruházások közül a miniszter megemlítette a Budapesti Pályafejlesztési Programot, amelynek része például a rákosmenti csarnok vagy Belváros-Lipótváros sportközpontja és tanuszodája is, Gödöllőn pedig uszodaberuházást támogat a kormány - közölte Kásler Miklós.