Vilma napja van. | 2020.12.05 | MNB középárfolyam:

Az élettársa futtatta a fiatal nőt

2020-11-22 03:37:21

Gyanús kéztörés keltette fel az erzsébetvárosi nyomozók figyelmét; egy fiatal nő 2020. november 14-én ment be párja kísértében egy fővárosi kórházba, ahol az ellátó orvosnak azt állította, hogy takarítás közben elesett, és megütötte a karját. A vizsgálatok során kiderült, hogy a nőnek eltört a bal kézfeje. A rendőrök az esettel kapcsolatban olyan információhoz jutottak, hogy a nő sérüléseinek valós körülményeit eltitkolhatta az orvos elől, ezért november 18-án nyomozást rendeltek el. 


A sérülés körülményeinek tisztázása közben a nyomozók látókörébe került a nő 37 éves élettársa; a gyanú szerint N. Rafael évek óta párja prostitúciós tevékenységéből tartotta fenn magát. A 37 éves férfi a kapcsolatuk elején barátnőjét rávette arra, hogy prostituáltként dolgozzon, és az abból kapott pénzt neki adja át. A fiatal nő érzelmi kötődése miatt belement, hogy szexuális szolgáltatással eltartsa élettársát, azonban később már nem akarta párja kedvéért áruba bocsátani a testét. Ezt el is mondta neki, a férfi azonban nem hagyta, hogy egyetlen bevételforrása elapadjon, és megfenyegette a nőt. 

A nyomozás adatai szerint a férfi folyamatos lelki terrorban és megfigyelés alatt tartotta barátnőjét; fenyegetései közt szerepelt, hogy eladja egy másik férfinek, édesanyját bántani fogja, de a nőt azzal is próbálta sarokba szorítani, hogy azt állította, 16 éves húgát fogja felhozni a fővárosba, és prostituáltat csinál belőle. N. Rafael meghatározta párjának, hogy mennyi pénzt kell keresnie egy nap, és a nőt többször meg is verte, míg november 14-én odáig fajult egy vita, hogy eltörte a kezét. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a Bűnügyi Bevetési Osztály egységeivel november 19-én lakásán rajtaütöttek a 37 éves férfin. 

Az erzsébetvárosi rendőrök N. Rafaelt elfogását követően kapcsolati erőszak bűntett, kitartottság bűntett és prostitúció elősegítése bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

A nyomozók a nőt lakhelyétől távol biztonságba helyezték.