Auguszta napja van. | 2024.03.29

A Fidesz-KDNP törvényességi eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás miatt Egerben

2020-11-02 16:30:29

Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében - jelentette be a frakció egyik tagja a témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.

    Kovács Cs. Tamás ismertetése szerint a helyi önkormányzat október 29-i ülésén döntött a Gárdonyi Géza Színház vezetői kinevezéséről. A Fidesz-KDNP helyi szervezete szerint a grémium jogszabályba ütköző módon határozott az új igazgató személyéről, Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezőjét bízva meg az egri teátrum irányításával.
    Ezért a kormánypárti frakció törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez az ügyben a helyi kormányhivatalnál - közölte. "A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást" - fogalmazott a képviselő.
    Hozzátette: frakciójuk azt szeretné, hogy ne legyen bizonytalanság a színház, így a város kulturális életében, hiszen amennyiben kiderül, hogy az igazgatói kinevezés valóban törvénytelen, az intézmény eleshet közel 300 millió forintos minisztériumi támogatástól. Ez pedig 50 ember munkahelyét érintené - mondta.
    A Fidesz-KDNP helyi szervezete számára fontos, hogy azok az eredmények és kimagasló nézőszámok, melyek Blaskó Balázs elmúlt közel egy évtizedes direktori időszaka alatt jellemezték a teátrumot, ne kerüljenek veszélybe - zárta szavait Kovács Cs. Tamás.