Virgil napja van. | 2020.11.27 | MNB középárfolyam:

Völner: finomítanák a polgári perek szabályait

2020-10-29 15:43:35

Még tovább finomítanák a polgári perekre vonatkozó rendelkezéseket az eredeti cél, vagyis annak fenntartása mellett, hogy az eljárások belátható időn belül lezáruljanak az állampolgárok megelégedésére - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

    Völner Pál hangsúlyozta, hogy a bírósági ítéletek minősége mellett az eljárások időtartama is fontos szempont.
    Ezért az elmúlt években, még Trócsányi László minisztersége alatt módosították a polgári perrendtartásról és a büntetőeljárásról szóló törvényt is. Így felgyorsult az ügymenet - hangoztatta az államtitkár.
    A jelenlegi polgári perrendtartás 2018. január 1-jén lépett hatályba, felváltva a hatvan évvel korábbi, többször módosított jogszabályt. Az új törvény feloldotta a jogértelmezési nehézségeket és meggátolta a perek elhúzásának lehetőségét - jelentette ki Völner Pál.
    Ugyanakkor már több mint két év eltelt a jogszabály alkalmazása óta, és a hivatásrendek apróbb megjegyzéseket tettek a polgári perrendtartásról. Ezeket a problémákat a mostani parlamenthez benyújtott módosítással kívánják kezelni - közölte az államtitkár.
    Egyszerűsítenék a perindítást, csökkentenék a keresetlevél tartalmi elemeinek számát, enyhítenék az alaki előírásokat. Kötelezővé tennék a hiánypótlási felhívás kiadását, azt akarják, hogy e nélkül ne lehessen elutasítani keresetlevelet. Kevesebb mellékletet kellene beadni. Csökkentenék az állampolgárokra nehezedő adminisztrációs terheket, például nem lehetne bekérni olyan adatot, amely szerepel a közhiteles nyilvántartásokban. Az ügyvéd nélkül eljáró ügyfeleknek nem lenne kötelező kitölteniük a formanyomtatványt, hiánypótlás helyett szóbeli meghallgatást is lehetővé tennének. Mindezeken túl, a kiskorúak védelmében is hoznának rendelkezéseket - sorolta Völner Pál.