Tivadar napja van. | 2024.04.20

A lengyel kormányfő támogatást ígért a vállalkozóknak a második hullám miatt

2020-10-27 14:05:00

Több mint 170 ezer céget érintő, 1,8 milliárd zlotyt (mintegy 144 milliárd forintot) érő támogatásokat jelentett be kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a koronavírus-járvány lassítása érdekében hozott korlátozások által érintett vállalkozók számára.

    A miniszterelnök szerint Lengyelország "keskeny ösvényen halad", egyensúlyozva a járvány ellenőrizetlen terjedése és a hosszútávú gazdasági problémák kockázatával járó "nehéz gazdasági döntések" között, ezért megfelelő megoldásokat kell találni a járvány utáni gazdasági fellendülés érdekében.
    A járvány őszi hulláma miatti korlátozások eddig elsősorban a vendéglátóipart, az edzőtermeket, a vásárokon működő kisboltosokat érintette - mutatott rá Morawiecki, közölve: ezen vállalkozásokat novembertől újból mentesítik a társadalombiztosítás járulékainak befizetése alól. Ezen kívül a munkahelyek megóvása érdekében bértámogatást folyósítanak nekik az állami költségvetésből, 5 ezer zloty (csaknem 400 ezer forint) egyszeri támogatást nyújtanak a nehéz pénzügyi helyzetbe került kiscégeknek, a kisboltosokat pedig 2021-ben felmentik a vásári illeték befizetése alól.
    A támogatásra azok a vállalkozók lesznek jogosultak, akiknek a jövedelme az adott hónapban 40 százalékkal alacsonyabb lesz az előző év azonos időszakához képest.
    Jadwiga Emilewicz volt kormányfőhelyettes, fejlesztési miniszter pénteken azt közölte, hogy a járvány miatt elrendelt tavaszi zárlat alatt 150 milliárd zlotyt (11,9 ezer milliárd forint) érő támogatást nyújtottak a vállakozóknak.
    Lengyelországban a járvány miatt október közepén felfüggesztették az edzőtermek és az uszodák működését, hétfőtől két hétre bezárnak az éttermek, amelyek kizárólag elvitelre készíthetnek ételeket.
    Keddre a mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban egy nap alatt 16 300 új fertőzöttet regisztráltak, többet, mint eddig bármikor a járvány kitörése óta, 132-an elhunytak, közülük 117-nek a Covid-19 mellett valamilyen krónikus alapbetegsége volt.
    Egy nap alatt több mint ezerrel, 13 291-re