Salamon napja van. | 2020.10.24 | MNB középárfolyam:

Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség elnöke

2020-09-27 16:49:23

Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke. A szervezet vasárnapi tisztújító közgyűlésén a jelöltlistára kerülésnél Moszkva olimpiai bajnokának 134, egyetlen kihívójának, Petrov Ivánnak pedig 65 támogatója volt, így csak előbbi lehetett jelölt. Petrov arra kérte követőit, hogy szavazzanak az elnökre. Ezt végül 178 igen, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett megtették.

    A MÚSZ elnöksége augusztus 26-án döntött a tisztújító közgyűlés megtartásáról, bár a mandátuma 2022-ig szólt. Wladár Sándor ezt azzal indokolta, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben, illetve a szövetség előtt álló feladatok lehető legmagasabb színvonalú megoldása érdekében új, hosszú távra szóló felhatalmazást kérnek a tagságtól.
    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár napirend előtti beszédében úgy fogalmazott: a rendkívüli helyzetben, ősszel bejelentett szándékkal csak egyetérteni lehet, hogy az elnökség most kapjon új, olyan hosszabb távra szóló felhatalmazást, amely a két, egymást három évvel követő olimpiai felkészülésnek, a jövő évi budapesti Eb megrendezésének, valamint a 2024-es rövidpályás világbajnokság előkészítésének a zavartalanságát garantálja.
    Szabó Tünde hozzátette, természetesen tisztában vannak azzal, hogy a tavasszal történtek hatással voltak sok mindenre, így a szövetség anyagi támogatására is, hiszen a megnövekedett teher közös viselése mindenkitől elvárható lemondásokkal járt.
    "Az azonban a kormányzat számára is egyértelmű, hogy a Wladár Sándor elnök úr által vezetett MÚSZ az idén is ugyanolyan eredményesen kezelte az aktuális kihívásokat, mint az elmúlt években bármikor" - tette hozzá a sportvezető, aki szerint 2017 ősze óta nagyon sok mindent tettek azért, hogy a viharos időszakot követően a MÚSZ ismét azon szövetségek sorába emelkedjék, amelyek munkája követendő példa lehet mások számára.
    "Elég csak a tavalyi esztendőt visszaidézni, amikor egymást követték a rangos nemzetközi viadalok, amelyeknek csodájára járt a világ, és emellett a hazai bajnokságok megrendezése is kiválóan sikerült, nem is beszélve a csodálatos világbajnoki szereplésről" - fűzte hozzá.