Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hollik: Bíró László tönkretenné a munkahelyeket

2020-09-24 09:43:00

Bíró László, a baloldal szerencsi jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus sajtóhírek alapján arról is beszélt, hogy megtalálták Bíró László strómanjait.

    Hollik István kijelentette: az egész baloldal kezdettől fogva sumákol a szerencsi időközi választáson induló jelöltjük viselt dolgaival kapcsolatban, és semmilyen érdemi választ nem kapnak.
    Egyre több olyan ügy lát azonban napvilágot, ami miatt érdemes lenne a baloldalnak válaszokat adnia - folytatta. Példaként említett antiszemita és cigányellenes megnyilvánulásokat, homályos, egyre botrányosabb cégügyeket, a munkavállalók bérének visszatartását, illetve fegyverrel való fenyegetésüket.
    Kedden pedig újabb súlyos dolgok láttak napvilágot, sajtóhírek szerint megtalálták Bíró László strómanjait, akiknek segítségével bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, amelyik nem fizette ki az alkalmazottait, és amelynek évekig a politikus volt a vezetője - mondta Hollik István.
    Felhívta a figyelmet arra, a baloldal jelöltje annak ellenére nem fizette ki a dolgozókat, hogy több mint 50 millió forintos állami támogatást kapott a szövetkezet, pont a munkahelyek megvédése érdekében.  
    Senki nem bízhat a baloldal jelöltjében, még egy céget sem tudott elvezetni, és a munkavállalókat nem fizette ki - összegzett a kommunikációs igazgató, aki szerint Bíró László inkább eltüntette az ötvenmillió forintos támogatással kitömött céget, hogy ne kelljen fizetni a dolgozóknak. Ez is alátámasztja szerinte a megfélemlített és kisemmizett varrodai dolgozók korábbi beszámolóját, miszerint Bíró László fegyverrel is megfenyegette őket.
    Azzal összefüggésben, hogy Bíró László azt mondta, a céget egy szakértői csapatnak adta tovább, a kormánypárti politikus elmondta: ezalatt egy elhunyt alkoholistát, és két olyan embert kell érteni, akik egy romos házba voltak bejelentve. Utóbbit alátámasztandó egy képet is felmutatott a lakhatásra alkalmatlan ingatlanról.
    Értékelése szerint ezek az emberek strómanok, akiknek az lett volna a feladata, hogy "elvigyék a balhét" Bíró László helyett.
    Hollik István azt is mondta, hogy a jelölt mögött az a Gyurcsány Ferenc áll, aki korábban bezáratta a szerencsi cukorgyárat, azt a vállalkozást, ami a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést.
    A kommunikációs igazgató összegzése szerint a szerencsi munkahelyeket Bíró Lászlóra bízni olyan, mintha a kecskére bíznák a káposztát. A baloldal jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt tette az általa vezetett szociális szövetkezetnél - értékelt.  
    A kormánypárti politikus kérdésre a szerdán nyilvánosságra kerülő uniós migrációs csomagról azt mondta: a migrációs paktum részletei még nem ismertek. Ugyanakkor a kormánypártok a magyar emberek pártján állnak, akik többször egyértelműen kinyilvánították akaratukat, miszerint nem kérnek semmilyen illegális migrációból, illetve kötelező betelepítési kvótából. Abban tud Magyarország segíteni, hogy visszaszállítsák az illegális bevándorlókat - mutatott rá Hollik István.
    Hozzátette: ebben az ügyben nincs kompromisszum, ez a kormány alapállása, amit a bizottság is tudhat. "Ebből egy jottányit sem fogunk engedni, sem kötelező betelepítési kvóta, sem illegális bevándorlás legálissá tétele, ebben Magyarország nem tud és nem is fog együttműködni"  - jelentette ki a kommunikációs igazgató.
    Arra, ha ebből uniós bírósági ügy lenne, úgy válaszolt: állnak elébe, a magyar alaptörvény egyértelműen fogalmaz. Magyarországé a jog, hogy eldöntse, ki jöhet be ide és ki nem, és ezt az alaptörvény szerint senki sem veheti el tőlünk - mondta.