Auguszta napja van. | 2024.03.29

Öt évre ítéltek egy férfit, aki akarattal nekihajtott unokatestvére autójának

2020-09-08 14:15:00

Nem jogerősen öt év letöltendő börtönre ítéltek kedden Budapesten egy férfit, aki - szerelmi bosszúból - szándékosan belehajtott unokatestvére autójába.

    A két rokon között 2017-ben romlott meg a viszony, mert a vádlott élettársát az unokatestvér "elszerette". A vádlott telefonon és interneten is többször megfenyegette a sértettet, valamint több millió forint kártérítést is követelt tőle - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t.
    A konkrét esetről az a bírósági közleményben azt írták, hogy 2017 szeptemberében a sértett gépkocsival közlekedett, amikor a vádlott édesanyjával és testvérével ugyanebben az időben szintén arra haladt autóval.
    Amint a vádlott észrevette unokatestvérét, 90-100 kilométer/órás sebességgel üldözni kezdte, majd a záróvonalon balról áthaladva szándékosan nekiütközött a járművének, amely emiatt az árokba csúszott és felborult. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
    A vádlott megállás nélkül továbbhajtott, majd ismeretlen helyre távozott, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, de másnap önként jelentkezett a rendőrségen.
    Az ügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolta meg a férfit. A bíróság a váddal megegyező tényállást állapított meg, de - a bűncselekmény minősítését módosítva - közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek és öt év börtönre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a járművezetéstől.
    A döntés ellen az ügyész téves minősítés miatt és a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett - derül ki a közleményből.