Emma napja van. | 2024.04.19

Ingyen nyaralhat 3200 egyszülős és nagycsalád

2020-07-17 08:54:57

Ingyenes, egyhetes nyaralást biztosít a Mészáros Csoport 3200 nagycsaládnak és egyszülős családnak Zalakaroson, Gyulán és a Balaton-parton, félpanziós ellátással.

    Tóth Krisztina, a csoport kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken kiemelte, hogy a programot hagyományteremtő céllal indítják el, így a következő években is meghirdetik majd.
    Azért, hogy a nyaralási lehetőséget azok vehessék igénybe, akiknek valóban szükségük van rá, együttműködési megállapodást kötöttek az Egyszülős Központtal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) - mondta.
    Kardosné Gyurkó Katalin, az NOE elnöke ismertette, hogy az első családok vasárnap indulnak nyaralni, a program szeptember közepéig tart. Az egyesület 1000 forintos regisztrációs díjat kér a jelentkező családoktól - tette hozzá.
    Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője arról beszélt, hogy az első hetekben olyan családok nyaralnak, amelyek a koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek, és azután is olyan családok mennek majd, amelyek nem engedhetik meg maguknak a nyaralást. Kitért arra is, hogy a központ múlt hétfőn napközis tábort indított Budapesten, Kecskeméten és Veszprémben. Az augusztus végéig tartó táborokban naponta ötven gyermek vesz részt - mondta.