Emma napja van. | 2024.04.19

Potápi: a sikeres nemzetpolitika letéteményesei a fiatalok

2020-07-06 19:05:00

A koronavírus-járvány okozta helyzetből a magyarság megerősödve került ki - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen.

    Potápi Árpád János a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Középiskolások Táborának megnyitóján hangsúlyozta: továbbra is szeretnének sikeres nemzetpolitikát folytatni. Ehhez fiatalok kellenek, hiszen minden politika értelmét veszti, ha nincs mögötte utánpótlás - tette hozzá.
    Kiemelte: a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek évének tervezett programjait a koronavírus-járvány jelentősen átírta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a karantén következtében ugyanakkor a kapcsolatok ápolásának új lehetőségei nyíltak meg, és így "meg tudtuk erősíteni közösségeinket, szervezeteinket".
    "Mondhatjuk azt is, hogy az egész helyzetből a magyarság megerősödve került ki" - közölte az államtitkár.
    Reményét fejezte ki, hogy a jövőben az új lehetőségeket is kihasználva változatlanul sikeres nemzetpolitikát lehet építeni.
    Arra bátorította a tábor résztvevőit, hogy maguk is vállaljanak szerepet ebben a folyamatban. Reméli - mondta a nemzetpolitikai államtitkár -, hogy "a Rákóczi-táborok lakói magyarságélménnyel és magyarságtudattal megerősödve, erős hazaszeretettel felvértezve térnek vissza lakóhelyükre", és a nyár további részében is lesz lehetőségük hasonló kikapcsolódásra.
    Potápi Árpád János elismerően szólt a Rákóczi Szövetség kapcsolatépítő munkájáról, amelyet évtizedek óta a Kárpát-medence, valamint néhány éve a diaszpóra magyarságának érdekében folytat. Tevékenységük elsősorban a gyerekeket és a diákokat érinti, de az idősebbeket is - mondta, hozzátéve, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában is működnek Rákóczi-körök.
    A Rákóczi Szövetség idei első nagyobb rendezvénye, a Kárpát-medencei Középiskolások Tábora hétfőtől vasárnapig tart. A tábor mintegy 300 lakója az anyaországból, a Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről érkezett, Kárpátaljáról a járványhelyzet miatt csupán felnőttek vesznek részt a programokon. Ezek között lesznek felvidéki és bodrogközi kirándulások, a résztvevők ellátogatnak a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkba, a Magyar Nyelv Múzeumába, Széphalomra, de lesz mások mellett táncház és kézműves foglalkozás is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó