Lőrinc napja van. | 2020.08.10 | MNB középárfolyam:

Meghalt Ennio Morricone

2020-07-06 11:53:54

Hétfő hajnalban elhunyt Ennio Morricone világhírű zeneszerző, írja a La Repubblica. Az olasz napilap szerint a 91 éves Morricone egy római kórházban hunyt el, miután szerencsétlenül esett. Az Oscar-díjas zeneszerző temetését szűk körben tartják.

Morricone a filmtörténelem egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt, leginkább az olasz és amerikai westernfilmekhez (Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat) írt zenéi miatt vált ismertté, de több Tarantino-filmen (Volt egyszer egy Hollywood, Aljas nyolcas) és modern amerikai produkciókon is dolgozott, mint például A Mars-mentőakció. Szintén ő szerezte a Sorstalanság zenéjét.

Bár a legnagyobb filmzeneszerzők között tartják számon, karrierje során mindössze egyetlen Oscar-díjat kapott, 2016-ban az Aljas nyolcasért – kilenc évvel azután, hogy a Filmakadémia életmű-Oscart adott neki.

AZON KEVESEK KÖZÉ TARTOZIK, AKIT ÖT ÉVTIZEDBEN IS JELÖLTEK OSCARRA. ELŐSZÖR 1979-BEN, LEGUTOLJÁRA PEDIG 2016-BAN.

Ugyanebben az évben kapott saját csillagot Hollywoodban.

Az Oscar mellett három Grammy-díjat, négy Golden Globe-ot, hat BAFTA-díjat nyert el élete során, és több mint 70 millió példányban keltek el a lemezei.

Karrierje során több mint 500 filmhez és tévés produkcióhoz írt zenét, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint John Carpenter, Brian De Palma és Oliver Stone.

Morricone 1928-ban született Rómában, édesapja zenekari trombitás volt, aki egészen kis korától tanította különböző hangszereken játszani, és 1940-ben, tizenkét évesen beíratta az Accademia Nazionale di Santa Cecilia zeneakadémiára. A háborús években Morricone trombitát, zeneszerzést és kórust tanult, és 1946-ban lediplomázott trombitaszakon. A zeneakadémiát 1954-ben hagyta ott, amikor zeneszerzésből is diplomát szerzett.

Morricone kiskorától kezdve kísérletezett zeneszerzéssel, első önálló művét 1946-ban szerezte. Az 1950-es években Morricone rengeteget dolgozott, komolyzenei darabokat írt, játszani kezdett egy jazzegyüttesben és popénekeseknek is írt dalokat, valamint rádiójátékoknak szerzett zenét. A könnyebb műfajokban főként azért próbálta ki magát, hogy el tudja tartani a családját, 1956-ban ugyanis feleségül vette barátnőjét, Maria Traviát, és a következő évtizedben négy gyermekük született. Travia férje alkotótársa is lett, több kompozíciójához ő írta a szöveget. 1954-től Morricone filmzenéket is írt ismertebb zeneszerzők neve alatt ghost writerként. 

A kiugrást végül Luciano Salce Il federale című második világháborús filmje hozta el számára, amelynek zenéjét 1961-ben már a saját neve alatt írta. Salcéval ezután több filmen is együtt dolgozott. A következő évtizedben Morricone egy sor olasz vígjátékhoz szerzett zenét, bár ezek nem voltak különösebben emlékezetes darabok, ő maga később azt mondta, hogy "első filmjeim könnyed komédiák vagy kosztümös filmek voltak, amelyekhez egyszerű, nagyon könnyen megírható zene kellett, ezt a műfajt később sem hagytam el teljesen, amikor már sokkal fontosabb filmeken dolgoztam nagy rendezőkkel."

Morricone karrierje 1964-ben vett lendületet, amikor találkozott Sergio Leone olasz rendezővel. Leone egy európai gyártású westernfilmen dolgozott, aminek az akkor még ismeretlen, fiatal Clint Eastwood volt a főszereplője. Az Egy maréknyi dollárért műfajt teremtett: megszületett a spagettiwestern műfaja, a fülbemászó filmzene pedig Morriconét egy csapásra híressé tette. Morricone részben korábbi szerzeményeit használta fel a munkához.

Leone filmjei azért lettek ilyenek, mert azt akarta, hogy a zene fontos szerepet játsszon bennük, és gyakran elnyújtotta a jeleneteket, mert nem akarta, hogy a zene véget érjen. Ezért ilyen lassúak ezek a filmek – a zene miatt

– emlékezett vissza később első közös munkájukra. Amiről egyébként nem volt nagy véleménnyel: "Leone legrosszabb filmje és én az én legrosszabb filmzeném", állította. 

A film ennek ellenére hatalmas siker lett, és nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is, ahol 1967-ben mutatták be (érdekesség, hogy Morricone ekkor még Dan Savio álnéven szerepelt). Leone a filmet trilógiává fejlesztette, 1965-ben elkészült az első folytatás Pár dollárral többért címmel, 1966-ban pedig A jó, a Rossz és a Csúf, amit a trilógia legsötétebb, de egyben legjobb darabjának tartanak. A rendező nem változtatott a bevált recepten, a főszereplő mindhárom filmben Eastwood volt, a zeneszerző pedig Morricone. A Dollár-trilógia dollármilliomossá tette Morriconét, mivel 1968-ra csak Amerikában félmillió példány fogyott a filmek zenéjéből.

A spagettiwestern-korszak koronája az Olaszországban 1968-ban, Amerikában 1969 májusában bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugat volt. Morricone filmzenéje önálló lemezen 1972-ben jelent meg, és tízmillió darabot adtak el belőle. A zene ezúttal is előbb készült el, mint a film, és Leone állítólag előírta, hogy a forgatás közben végig szóljon, és a színészek a zene által inspirálva formálják meg a szerepeiket. A kapcsolat a szerepelők és a hozzájuk tartozó zenei téma között mindenesetre kivételesen szoros a filmben.

Leone mellett Morricone más olasz westernrendezőkkel is dolgozott, bár a velük készített a filmek közel sem voltak olyan emlékezetesek. Morricone olyan keresett lett, hogy filmzeneszerzésen kívül már semmi mással nem tudott foglalkozni, ami nem is csoda, mivel csak 1968-ban húsz filmhez írt zenét. A spagettiwestern műfaja az 1970-es évek elején hanyatlásnak indult, és Morricone is másféle filmek felé fordult, a korszak nagy olasz rendezői közül együtt dolgozott Pier Paolo Pasolinivel, akinek Salò, avagy Szodoma 120 napja című hírhedt filmjéhez ő írta a zenét 1975-ben, valamint Bernardo Bertoluccival és John Carpenterrel is, akinek A dolog című, nagysikerű 1982-es horrorfilm zenéjét írta. Carpenterrel az együttműködésük furcsán alakult. Carpenter felkereste Morriconét Rómában, de kiderült, hogy saját elektronikus zenei tervekkel érkezett: "Miért hívott engem, ha saját maga akarja megcsinálni?" – kérdezte Morricone. "Mert imádom a zenéjét, ezért" – válaszolta Carpenter. Morricone végül úgy írta meg a zenét, hogy szinte semmit nem tudott a filmről, de igyekezett Carpenter stílusában dolgozni, a rendező pedig kiegészítette a túl rövidre sikerült anyagot a saját szerzeményeivel.

Két évvel később, 1984-ben Morricone elvállalt egy utolsó közös munkát Sergio Leonéval, a Volt egyszer egy Amerika című nagyszabású bűnügyi filmet Robert De Niróval a főszerepben. A zenét sokan Morricone legjobb kompozíciójának tartják, különösen a melankolikus Deborah-témát, ami eredetileg egy másik filmhez készült az 1970-es években, de annak rendezője visszautasította. Az énekesnő, Edda Dell'Orso Morricone számos más zenéjéhez is a hangját kölcsönözte.

1988-ban kezdődött Morricone rendkívül sikeres együttműködése Giuseppe Tornatore rendezővel, akinek Cinema Paradiso című filmje a következő évben a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is elnyerte.