Andrea napja van. | 2024.04.18

Szerdán 234 helyen ismétlik meg a voksolást

2020-07-01 12:14:00

A felmerült szabálytalanságok miatt szerdán 234 helyen ismétlik meg a parlamenti választásokat Szerbiában, a voksolás végeredménye a hét végén várható.

    Szerbiában június 21-én tartottak parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választást. A köztársasági választási bizottság adatai szerint - 97,23 százalékos feldolgozottság mellett - három szerb és négy kisebbségi jelöltlista jutott be a 250 fős törvényhozásba.
    A legfrissebb eredmények alapján a választásokat fölényesen megnyerő jobbközép Szerb Haladó Pártnak (SNS) 189 képviselője lesz. Ez 22-vel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges.
    A második helyen a balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 32 mandátummal. Az országgyűlésben rajtuk kívül egyetlen szerb szereplő jutott be, Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája 12 mandátumot szerzett.
    A képviselőházba emellett négy nemzeti kisebbségi lista jutott be. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig szintén 2, illetve 3 politikusa ülhet be a parlamenti padsorokba. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség a legfrissebb adatok szerint az eddigi négy helyett kilenc képviselővel fog rendelkezni.
    A választás éjszakáján a győzelmet ünneplő Szerb Haladó Párt elnöke, Aleksandar Vucic államfő bejelentette, minden bejutó párttal partnerségre kíván lépni. Elemzők szerint ez azt jelenti, hogy - mivel az SPS korábban is koalíciós partnere volt az SNS-nek, Aleksandar Sapic pedig többször is kijelentette, hogy nem zárkózik el attól, hogy a kormánykoalíció részévé váljon, habár kissé valószerűtlennek tartja, hogy a szocialistákkal együtt kormányozzon -, hogy feltehetően nem lesz ellenzék az új összetételű parlamentben. A várakozások szerint legfeljebb az albán kisebbségi párt és az egyik bosnyák párt lesz az, amely elutasítja az SNS felé nyújtott kezét.
    A felmérések szerint a megismételt választás sem hozhat nagy változást a mandátumok elosztásában, jelentős módosítás csupán akkor várható, ha a most az urnák elé vonuló több mint kétszázezer ember többsége úgy dönt, a Szerb Királyság Megújhodási Mozgalmára (POKS) szavaz. A POKS június 21-én a voksok 2,63 százalékát szerezte meg, így ha sokan szavaznak rá, akár túl is lépheti a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt, ezzel csökkentve a már bejutott pártok képviselőinek a számát. Erre azonban szakértők szerint kevés esély van.
    A szavazóhelyek 20 órakor zárnak, a választási bizottság a hét végéig közölheti a hivatalos és végleges eredményeket.