Auguszta napja van. | 2024.03.29

Decemberben rendezik meg az úszók országos bajnokságát

2020-06-19 11:45:00

Decemberben rendezik meg a koronavírus-járvány miatt márciusban elhalasztott úszó országos bajnokságot.

    A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint tavaszi-nyári időszak helyett ősszel és télen lesznek a versenyek, és - több világhatalom példáját követve - a serdülő korosztály alatt nem országos, hanem regionális bajnokságokat rendeznek.
    A MÚSZ beszámolója szerint utóbbi oka, hogy országszerte vannak olyan műhelyek, ahol előreláthatólag csak ősszel lehet megkezdeni a munkát, ebben a helyzetben pedig nem lehet elvárni, hogy az ottani úszók fel tudják venni a versenyt a már május óta készülőkkel. A másik fontos szempont a döntés meghozatalakor a költséghatékonyság volt. A koronavírus-járvány nyomán kialakult nehéz gazdasági helyzetben a MÚSZ szem előtt tartotta a szülők és a szakosztályok érdekeit is, hogy a lehető leggazdaságosabban lehessen megoldani a részvételt a versenyeken. Az utazási és szállásköltségek csökkenésével megtakarított összegnek egészen biztosan megvan a helye mind a klubok, mind a családok esetében - írták.
    Szintén költségcsökkentési célból a serdülő és az ifjúsági bajnokságot egy helyen, egy időben rendezik, a rövidpályás országos bajnokság elmarad, a felnőtt ob-ra pedig december közepén kerül sor, Kaposváron. Előreláthatólag tehát alig három hónap lesz csak a 2020-as és a 2021-es országos bajnokság között.
    A március ob eredetileg az utolsó kvalifikációs verseny lett volna a tokiói olimpia előtt, de mivel az ötkarikás játékokat elhalasztották, így még a jövő márciusi viadalon is lehet szintet úszni.

    A 2020-as országos bajnokságok:
Medencés hosszútávú országos bajnokság: október 23-24., később kijelölendő helyszínen
Serdülő-ifjúsági országos bajnokság: november 13-15., Budapest
felnőtt országos bajnokság, december 8-12., Kaposvár