Emma napja van. | 2024.04.19

Kunhalmi Ágnes leleplezte az "Orbán-diktatúra működését"!

2020-06-18 21:51:36

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége volt  a szovjetlány Kunhalmi Ágnes, aki a tőle megszokott formáját hozta. Bangónétól átvett vehemenciával - Rónai Egont szóhoz nem engedte jutni -  hosszú perceken bizonygatta, hogy a gaz orbáni-diktatúra, többek között azt állította róluk a köztársaságiakról, vagyis az ellenzékről, hogy a koronavírus szövetségesei voltak.

Pedig ők (az ellenzék) már akkor léptek, amikor a kormány még téblábolt. Maszkokat osztottak - itt valószínűleg az elkötelezett demokrata, tradicionálisan köztársaságpárti Apró-Dobrev klán és a fejének, Gyurcsánynénak a 20 db maszkjára gondolt - és 40 millió forintot is adtak (MSZP) a védekezésre. (Megjegyzés: nem az ellenzék rohangált Brüsszelbe és a nemzetközi haladó sajtóhoz Magyarországot eláztatni?)

Kunhalmi Ágnes hosszú percekig arról beszélt, hogy a hatalom ellehetetleníti a politikai váltógazdaságot, meg az ellenzék hatalomra jutását.
- Egy kormányzó erőnek nem az a célja, hogy kormányon maradjon? Ez illegitim lenne? - kérdezte hülledezve Rónai Egon.

A köztársasági szovjetlány nem adta fel, és felfedte a sötét orbáni-diktatúra működését:

- (Orbánék) akadályozzák az ellenzék térnyerését, a politikai váltógazdaságot, és demokratikus úton megakadályozzák a leváltásukat! 

Értik! A demokratikusan működő diktatúra! 

Ez már Rónai Egonnak is sok lehetett, mert igencsak próbálkozott Kunhalmi oktatáspolitikai szakértőből valami értelmesebbet kihúzni, a diktatúra működését felfedő zagyvaságánál.

(Fotó forrása ATV)