Emma napja van. | 2024.04.19

KDNP: a kormányra számíthattak az emberek a védekezésben, a baloldalra nem

2020-06-17 13:29:00

A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést - értékelt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Harrach Péter úgy fogalmazott: válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb, demokratikus viszonyok mellett hatékony eszközöket képes alkalmazni.

    Harrach Péter felidézte, hogy a parlament előző nap fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. Az Országgyűlés döntése számukra azt bizonyította, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítása indokolt és demokratikus volt - mutatott rá a KDNP frakcióvezetője, aki kitért arra is: az ellenzék ellenállása a veszélyhelyzet meghosszabbításakor a demokráciával szembeni ellenérzésük megnyilvánulásaként értékelhető.
    Megjegyezte: a világban, így Amerikában és több nyugat-európai fővárosban is, azt látják, mostanában a baloldal nincs jóban a demokráciával. Nálunk is kétségbe vonták "a demokráciának és a hatékonyságnak az együttes működését", hiteltelenné téve magukat.
    A baloldal passzív ellenálló magatartásával veszélyeztette a védekezést, a kormány és a kormányoldal ugyanakkor elkötelezett a demokrácia iránt és képes hatékonyan cselekedni ilyen helyzetekben - összegzett Harrach Péter.
    Simicskó István, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője kiemelte: a járvány elleni védekezés során a legfontosabb az emberi élet és a családok védelme volt, és a kormány mindent meg is tett ennek érdekében.
    Rámutatott: annyi már most megállapítható, hogy az idő meghatározó tényező, a mai felgyorsult világban a bajok, veszélyek is gyorsabban jelennek meg. A kormány a leggyorsabbak között hozta meg a szükséges védelmi intézkedéseket, és így Magyarország eredményesen tudott védekezni.
    Kitért arra is: 2010 óta folyamatosan jelennek meg külső és belső veszélyek, de a kormány védte és védi az embereket, példaértékűen járva el. A KDNP-s politikus köszönetet mondott mindazoknak akik segítették a védekezést, az állami szerveknek, az állampolgárokat tájékoztatóknak, a járványügyi szakembereknek, egészségügyi dolgozóknak, és az egész társadalomnak fegyelmezett magatartásáért.
    Olyan korlátozásokat kellett bevezetni, amelyek új helyzetet teremtettek - idézte fel.
    Harrach Péter kérdésre válaszolva a közelmúltban megjelent "mentős videóról" azt mondta: az beleillik az MSZP eddigi kommunikációs tevékenységbe, a valóság elferdítésével, megtévesztéssel kívántak pártpolitikai érdekeket szolgálni.  Ez megengedhetetlen, és egy normális pártban ennek következményekkel kell járnia - rögzítette.
    A Lánchíd felújításáról szólva Simicskó István azt mondta: ha Tarlós István korábbi főpolgármester maradt volna Budapest élén, már régen elindultak volna a munkálatok. Sajnálatát fejezte ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem ura ennek a helyzetnek sem, ahogy a járvány elleni védekezésnek sem volt.
    A tűzijáték megrendezéséről Harrach Péter azt mondta: fontosak az ünnepeink, minden nemzet és család számára nélkülözhetetlenek, és az államalapítás egy olyan esemény, amit meg kell ünnepelni a társadalom egészének élményt adó módon. Simicskó István hozzátette: járványügyi és egyéb, biztonsági szempontok figyelembe vételével fog a kormány bölcs döntést hozni. Bíznak benne, hogy az ellenzék is megérti és elfogadja majd ezt - fűzte hozzá.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó