Emma napja van. | 2024.04.19

Tíz év fegyházra ítéltek egy férfit, aki kirabolta szüleit Nógrád megyében

2020-06-17 10:40:31

Tíz év fegyházra ítélték első fokon egy 47 éves Nógrád megyei férfit, aki félelemben tartotta szüleit, rablással, fenyegetéssel és bántalmazással szerezve pénzt tőlük - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.

    Bóna Gyula elmondta: a vádlott 2018 őszén több hónapon át rendszeresen kért, követelt pénzt a szüleitől, akik kezdetben szeretetből, majd félelemből adtak is neki.
    A szülők megpróbáltak elzárkózni a fiuk elől, ő azonban nem hagyott fel a háborgatásukkal. Anyja a szomszédtól kért pénzt adta oda neki 2019 januárjában, amikor megöléssel fenyegette őket. Februárban pedig, amikor nem kapott pénzt, a férfi ököllel verte, fején rugdosta és késsel fenyegette apját, majd szüleit leköpve rohant ki a házból.
    A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlott ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség 2019 decemberében emelt vádat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére felfegyverkezve és folytatólagosan elkövetett rablás kísérlete, rablás bűntette és védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt.
    A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járásbíróság - a járványügyi helyzetre figyelemmel telekommunikációs eszköz útján tárgyalást tartva - kedden hozott elsőfokú ítéletet, amely ellen a vádlott fellebbezett.
    A bíróság a jogerős döntésig fenntartotta a férfi letartóztatását.