Csongor napja van. | 2024.04.16

Bóka István: a kormány a Balaton mellett áll

2020-06-13 19:10:00

A kormány a Balaton mellett áll, soha nem érkezett még ilyen volumenű fejlesztési forrás a tóhoz - mondta Bóka István balatonfüredi polgármester szombaton az MTI-nek. Arról is beszélt: egyre erősödik a balatoni idegenforgalom.

    Bóka István hangsúlyozta: nincs ok kételkedni a kormány támogatásában, hiszen az elmúlt években minden korábbit meghaladó mértékű fejlesztési forrásokat juttatott a balatoni térség önkormányzatainak és vállalkozásainak.     Elmondta: a koronavírus-járvány kitörését megelőzően a tavalyi és a korábbi évek jó eredményei alapján az idén rekordévre készültek a balatonfüredi turizmusban.     Azonban egy olyan önkormányzat számára, ahol a turizmus meghatározó iparág, rendkívül nehéz helyzetet teremtett a járvány, és az azt kísérő gazdasági visszaesés - emelte ki.     Bóka István szerint a kormány, valamint a helyi egészségügyi és szociális intézmények jól kezelték a járványhelyzetet, ennek is köszönhető, hogy már május második felében elkezdődhetett a balatoni turizmus újraindítása.     Fontosnak nevezte a vállalkozások támogatását célzó kormányzati intézkedéseket: egyfelől a veszélyhelyzet alatt biztosított kedvezményeket, másrészt a turisztikai szektornak nyújtott állami támogatásokat. Bóka István kiemelte a Kisfaludy-pályázat legfeljebb nyolcszobás magánszálláshelyeknek igényelhető, szobánkénti egymillió forintos fejlesztési forrását, amely jelentős segítség a turizmusból élő helyi kisvállalkozásoknak.     Hangsúlyozta: a tavaszi visszaesést követően egyre erősödik az idegenforgalom Balatonfüreden. A városi szálláshely-szolgáltatók adatai szerint júliusra és augusztusra egyre több foglalás érkezik.
    Már júniusra is dinamikusan nő a foglaltság, a júliusi és augusztusi adatok pedig az előzetes várakozásokat is felülírhatják - mondta.     Amiatt pedig, hogy több nyári rendezvényt később, a kora őszi időszakban pótolnak, a szeptember-októberi idegenforgalmi előrejelzések is erősödést mutatnak. Olyannyira, hogy akár meg is haladhatják az egy évvel korábbi szintet - tette hozzá.