Andrea napja van. | 2024.04.18

ORFK: kevesebben haltak meg az utakon a járvány idején, de sok volt a gyorshajtás

2020-05-29 13:39:00

Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.

    A közleményben azt írták, a koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon, ezzel együtt a közúti balesetek száma is csökkent. Hozzátették, a rendőrök ekkor is jelen voltak a közutakon.
    Voltak olyan autósok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé. Egyes kamionsofőrök pedig úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek az autópályán - írták.
    Kitértek arra is, a korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon.
    "Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak" - fogalmaztak a közleményben.