Auguszta napja van. | 2024.03.29

Vádat emeltek egy siklóernyővel marihuánát csempésző csoport tagjai ellen

2020-05-12 09:47:00

Vádat emeltek három férfival szemben, akik 2018 augusztusában 18 kilogramm marihuánát csempésztek Magyarországra egy motoros siklóernyővel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a férfiakat különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettével vádolja.
    A három férfi régebb óta ismerte egymást, együtt dolgoztak egy szegedi cégnél. A vádirat szerint elhatározták, hogy szerbiai kapcsolatukat felhasználva kábítószert csempésznek Magyarországra, kihasználva egyikük motoros siklóernyőzésben való jártasságát.
    2018 májusától több alkalommal átmentek a határ vajdasági oldalára, hogy felszálláshoz alkalmas területet keressenek, amit meg is találtak Horgos közelében. Augusztus 13-án Újvidéken szereztek 18 kilogramm marihuánát, amit 17 csomagban elrejtettek. Augusztus 30-án este újra Horgosra mentek, összeszerelték a motoros siklóernyőt, majd sötétedés után egyikük a kábítószert magához véve felszállt, és 10 perc elteltével átrepült a határzár felett, de röviddel később a motor meghibásodott, így a férfi kényszerleszállást hajtott végre Tiszasziget közelében. A vádlott landolás közben farokcsonttörést szenvedett, de arra még volt ereje, hogy elrejtse a kábítószert a határrendészek helyszínre érkezése előtt. A férfit kórházba vitték, a drogot pedig a másnap tartott helyszíni szemle során megtalálták.
    A szakértői vélemény szerint a drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség mintegy másfélszerese - tudatta a csoportvezető ügyész.