Gedeon napja van. | 2024.03.28

Farkas Örs: a főpolgármester nem készítette fel a fővárosi idősgondozást a járványra

2020-05-11 10:30:00

A kormány már a koronavírus-járvány előtt meghozott bizonyos intézkedéseket, hogy mérsékelje a terjedést, valamint az idősek védelmében, ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármester nem készítette fel a helyi idősgondozást - mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

    Farkas Örs szerint miközben a Pesti úti idősotthon gócponttá vált, lassan az összes ilyen fővárosi intézménynél ez a helyzet. Ma már az ilyen intézményekben élő emberek közül minden tizedik igazoltan fertőzött - fűzte hozzá.
    Kifejtette, hogy 59 ezer körül van azoknak az embereknek a száma, akik ilyen intézményben élnek, közülük nagyjából 4 ezren laknak valamelyik fővárosi kezelésű otthonban. Az utóbbiak tíz százaléka fertőzött, miközben a nem a fővárosi önkormányzat által fenntartott otthonokban élőknek a fertőzöttsége nem éri el az egy százalékot.
    A szóvivő szomorúnak nevezte azt is, hogy a Magyarországon a koronavírus-járványban meghaltak közül minden hatodik egy fővárosi fenntartású idősotthonból kerül ki.
    "Ez oda vezethető vissza, hogy sok apró hiányosság mellett a főváros ezt a típusú felkészítést nem végezte el, az intézményrendszer nem állt készen arra, hogy egy ilyen helyzetet kezeljen" - fogalmazott Farkas Örs.
    Hozzátette, többféle vizsgálat is folyik, hogy a hiányosságokat feltárják, de szerinte az egyik legsúlyosabb az orvosi felügyelet hiánya volt.
    A felelősség érinti az intézmények vezetőit, a fenntartót, vagyis a fővárosi önkormányzatot és Karácsony Gergelyt, aki továbbra is halogatja a döntéseket és a kormányra mutogat - jelentette ki Farkas Örs.