Auguszta napja van. | 2024.03.29

Századvég: nem felelnek meg a valóságnak Mellár Tamás állításai

2014-10-31 12:06:05

 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint munkájukat minden esetben a jogszabályoknak és szerződéses kötelezettségeiknek megfelelően végzik, visszautasítják Mellár Tamásnak a Népszabadságnak adott interjújában tett kijelentéseit, és pert indítanak ellene.

    A kutatóintézet ezt arra reagálva pénteken közölte az MTI-vel, hogy Mellár Tamás, a Századvég korábbi kutatási igazgatója a napilapnak a többek között úgy fogalmazott a kutatóintézetről: "az egész műhely csak egy pénzmosoda. Jöttek a megrendelések a minisztériumoktól, hogy csináljunk ilyen kutatást, meg olyant, én meg kutatási igazgatóként azt mondtam, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert ehhez nem értünk. Ne törődj vele, mondták, akkor is meg kell csinálni, valamit kaparjatok össze, aztán majd úgyis ki fogják fizetni."
    A Századvég Gazdaságkutató közleményében tudatta, hogy "a fenti hazugságot a leghatározottabban visszautasítja".
    A Századvég közleményében azt írta: minden esetben a jogszabályoknak és a szerződéses kötelezettségeknek megfelelően végzik munkájukat.
    Kitértek arra is, hogy Mellár Tamás 2010. május 12-től  2011. március 31-ig dolgozott a Századvégnél, munkaviszonya a munkáltató kezdeményezésre szűnt meg közös megegyezéssel. Mint írták, a kutatóintézet ebben az időszakban "egyetlen minisztérium részéről sem rendelkezett megbízással".
    Hozzátették: a Századvég Gazdaságkutató Zrt. jó hírnév megsértése miatt polgári peres eljárást indít Mellár Tamás ellen.

 Foto: old.gazdasagiradio.hu