Auguszta napja van. | 2024.03.29

Chikán: differenciáltan kell kezelni a multinacionális vállalatokat

2014-10-30 13:43:34

 Differenciált megközelítést igényelnek a multinacionális vállalatok gazdaságpolitikai és társadalmi szempontból, teljesen más szerepet játszanak ágazatonként - mondta Chikán Attila egyetemi tanár, a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója, a Világgazdaság gazdasági napilap által rendezett,  Multi cégek Magyarországon: hoztak, láttak, vittek? című konferencián csütörtökön Budapesten

    Chikán Attila előadásában a kis-és középvállalkozások és a multinacionális vállalatok viszonyáról szólva kifejtette: a gazdaság egészében az együttélésről van szó, egymás nélkül nem megy. A multinacionális vállalatok megjelenése együtt jár a globalizációval, jelenlétük növeli az ország versenyképességét és megváltoztatja a gazdaságszerkezetet, a versenyviszonyokat - tette hozzá.  
    Kitért arra, hogy a külföldi tőkebefektetés volumene és a versenyképesség között egyértelműen pozitív korreláció van, de a szórás nagyon erős. Hozzátette: Magyarország előbbre tart tőkebefektetés szempontjából, mint amilyen az általános versenyképességi helyzete, ami azt jelenti, hogy nem jól használjuk a külföldi tőkebefektetéseket a versenyképesség szempontjából.     Chikán Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar exportban alacsony a saját hozzáadott érték, és jelentősen csökkent is az utóbbi időben, ami a beágyazottság hiányát mutatja - hangsúlyozta.       Egy több mint 4700 magyar vállalat pénzügyi adatait feldolgozó kutatás szerint nem a nemzetközi és hazai vállalatok közötti különbség érvényesül, hanem az az erős választóvonal, hogy exportálnak-e a vállalatok - mondta. Az adatok szerint az exportáló cégek lényegesen hatékonyabbak – tette hozzá.     A kutatásban két csoportba sorolták be a vállalatokat. A "fejlettek" csoportjában  erősen exportál és a globális piac legmagasabb követelményeinek kíván megfelelni a vállalat, míg a másik a tömegtermelő típusú, amely a költségelőnyök miatt jön Magyarországra. A fejlettek átlagos árbevétele kétszerese, hozzáadott értéke két és félszerese a tömegtermelőkének, ugyanakkor foglalkoztatás szempontjából a fejlettek kevésbé vonhatók be, mint a tömegtermelők - mondta.     Amennyiben a kormányzat célja az exportorientáció, akkor a fejletteket kell támogatni, ha a foglalkoztatás, akkor a hazai vállalkozások megfelelő csoportját kell segíteni - hívta fel a figyelmet Chikán Attila.     Egy kérdésre az internetadóról szólva Chikán Attila elmondta: önmagában sokkal kisebb a jelentősége annál, mint amekkora visszhangot kap, viszont jelképesen ellene megy a fejlődés irányának.