Auguszta napja van. | 2024.03.29

BÉT - Szakértők: alacsony forgalom, érdektelen kereskedés - FRISSÍTETT

2014-10-20 16:45:40

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,62 pontos, 1,77 százalékos csökkenéssel, 17 336,26 ponton zárt hétfőn.

    A részvénypiac forgalma 3,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent a pénteki záráshoz képest.
    Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalomban, érdektelen kereskedés során jelentős eséssel fejezte be a hétfői napot a magyar piac. A külföldi piacokon végigsöprő negatív hangulat látszik, a BÉT alulteljesítő volt. 
    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szintén kiemelte, hogy a magyar részvénypiacon az eladók domináltak hétfőn, és az egész régiót, az európai piacokat is ez a gyengeség jellemezte. Igaz, a BÉT ebből a negatív hangulatból kiemelkedett. A vezető részvények csaknem mindegyike egy százaléknál nagyobb csökkenést mutatott, még az OTP jól tartotta magát - tette hozzá.
    A Mol 315 forinttal, 2,66 százalékkal 11 505 forintra csökkent, 457,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 43 forinttal, 1,06 százalékkal 3999 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,23 százalékkal 351 forintra gyengült, forgalma 289,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,41 százalékkal 3850 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 401,6 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1465,70 ponton zárt hétfőn, ez 23,65 pontos, 1,59 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában hétfőn csak a nagy olajtartalmú napraforgómag határidős áraiban volt változás.
    A malmi búza jegyzése decemberre 49 800, márciusra pedig 50 200 forint maradt.
    A takarmánybúza ára decemberre 41 000, míg márciusra 42 300 forint, változatlanul.
    A takarmánykukorica határidős ára novemberre 35 500, decemberre 36 000, márciusra 37 700, májusra 39 000, míg júliusra 40 100 forint maradt.
    A takarmányárpa jegyzése decemberre továbbra is 40 300 forint.
    A nagy olajtartalmú napraforgómag ára novemberre 500 forinttal 88 500 forintra, decemberre 900 forinttal 88 600 forintra csökkent. Márciusra viszont maradt 92 000 forint.
    A nagy olajtartalmú repce határidős ára novemberre 92 500, márciusra 93 000 forint maradt, és augusztusra is 97 500 forint változatlanul.