Emma napja van. | 2024.04.19

Összefogás Tibikéért

2015-08-18 13:53:11
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állománya gyűjtést szervezett egy beteg kisfiú érdekében, akitől kórházi kezelése alatt ellopták a laptopját. A rendőrök a tolvajt elfogták, a laptopot pedig pótolták a kisfiúnak.

Az ünnepélyes adományátadás 2015. augusztus 18-án volt Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában. Az eseményen részt vett dr Fazekes Csaba r. őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály vezetője, dr. Gaskó Bertalan r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, dr. Csiba Gábor a B-A-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa, valamint prof. Dr. Barkai László a Gyermekegészségügyi Központ intézetvezető főorvosa.

Az adománygyűjtés előzményeihez tartozik, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság 2015. július 13-án nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az akkor még ismeretlen férfi 2015. július 12-én 12 óra 30 percet megelőzően Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Gyermekegészségügyi Központ Gyermekonkológiai Onkohematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztály részlegéről egy ott fekvő 10 éves beteg kisfiú laptopját eltulajdonította. Az elkövető azonosítása érdekében 2015. július 20-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrségi felhívást tett közzé a tettes elfogása érdekében. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai 2015. augusztus 3-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Gábor 30 éves helyi lakost. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, egyben elmondta a nyomozóknak, hogy az ellopott laptopot a Búza-téren 5000 forintért eladta. Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat, gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 

Tekintettel arra, hogy a 2014 novembere óta kórházban kezelt kisfiú egyetlen elfoglaltsága az volt, hogy a laptopján mesét nézett a rá váró kezelések között, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a megyei Bűnmegelőzési Alapítvánnyal közösen a laptop pótlására gyűjtést szervezett. A főkapitányság állományának és a kezdeményezéshez csatlakozó vállalkozásoknak (Szinva Net Informatikai Zrt., SzoftverABC, Magyar Telekom Nyrt.) köszönhetően rövid idő alatt annyi felajánlás gyűlt össze, hogy nemcsak a laptopot sikerült pótolni, hanem hangfal szettel, fejhallgatóval, laptop táskával, laptop hűtővel, led lámpával, mesefilmekkel, számítógépes játékokkal és egy mobilinternet kapcsolattal is sikerült megtoldani az adományt.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó