Tivadar napja van. | 2024.04.20

Fiatalkorú rablók

2015-04-28 08:21:56
Egy idős férfit rabolt ki domaházi lakásában két fiatalkorú.

Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két fiatalkorú személy ellen.

A nyomozás elsődleges adatai szerint 2015. április 27-én 21 óra körüli időben egy 67 éves domaházi férfi arra figyelt fel, hogy házának bejárata előtt ismeretlen személyek beszélnek. A házigazda a bejárati ajtót kinyitotta és kérdőre vonta az ott tartózkodó két fiatal fiút. A rövid párbeszéd során vita alakult ki és ekkor az egyik idegen egy nála lévő késsel megszúrta az idős férfit, majd a lakásba belépve pénzt követeltek tőle.

A sértett – aki előre láthatóan nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett - ekkor az egyik szomszédjához menekült át, ahonnan értesítették a rendőrséget.

A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az elkövetők felkutatását, amelynek eredményeképpen megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves és egy 14 éves helyi fiatalkorú fiú gyanúsítható.

A rendőrök a bűncselekmény bejelentésétől számított egy órán belül elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították a rablópáros 15 éves tagját, akinél megtalálták a sértett bankkártyáját, míg társát jelenleg is keresik.