Emma napja van. | 2024.04.19

KMB: Elfogott megyaszói betörők

2015-04-03 13:10:50
A helyi körzeti megbízott segítségével a szerencsi nyomozók elfogták azt a férfit, aki hol egyedül, hol társaival megyaszói ingatlanokba, boltba és presszóba tört be.

Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint az elkövetők 2015. január 27-én 22 óra 30 perc utáni időben bementek egy megyaszói családi ház portájára, ahonnan öntvény kádat, villanykályhát és vascsöveket tulajdonítottak el.

Ezt követően újabb bűncselekmények történtek a településen. Március 24-én bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy helyi presszóból az éjszaka folyamán készpénzt, bort és pálinkát vittek el. Másnap egy pincéből szintén palackos borokat és két üveg pálinkát loptak el. Négy nap múlva a község diszkontjába törtek be, ahonnan édességet, üdítőt és illatszereket zsákmányoltak az elkövetők.

 

A helyi körzeti megbízott segítségével a Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították és 2015. március 31-én elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Erik 19 éves megyaszói lakost és két helybéli társát, a 24 éves B. Istvánt és a 21 éves O. Gábort, akik egy-egy alkalommal voltak a 19 éves férfi tettestársai. 

A Szerencsi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette V. Eriket, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatatásának ügyészi indítványozására.