Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nyomkövetővel a lábán tört be egy házi őrizetes férfi

2015-03-25 12:51:04

Nyomkövetővel a lábán tört be egy budapesti lakásba egy házi őrizetben lévő méhteleki férfi, akinek az elfogását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjának ügyeletese szervezte meg Nyíregyházáról - közölték szerdán a rendőrség honlapján.

    A Zsaru Magazinra hivatkozó közlemény szerint a 46 éves férfi, akinek a házi őrizetét vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt rendelték el, hatósági engedélyt kapott arra, hogy a lakóhelyéről Szombathelyre utazhasson ügyvédi konzultációra.
    A szabolcsi főkapitányság ügyeletese az elektromos nyomkövető jelzése alapján kísérte figyelemmel a férfi mozgását, és amikor az a budapesti Nyugati pályaudvaron tartózkodott, fel is hívta őt. A mobiltelefonját azonban más vette fel, aki azt állította, hogy a gyanúsított otthon hagyta a készüléket.
    Az ügyeletes nem sokkal később azt észlelte, hogy a gyanúsított már a Széll Kálmán téren jár, ekkor újra felhívta őt telefonon, és ezt a hívást a férfi már fogadta. A törzsőrmesternek mindez gyanús lett, ezért azt mondta a férfinak, hogy maradjon ott, ahol van, járőrt küld érte, de ő továbbment, amit a nyomkövető folyamatosan jelzett.
    A nyíregyházi ügyeletes értesítette az egyik budapesti kapitányságot, amelynek a járőrei hamarosan megtalálták egy háznál az éppen utcára lépő férfit. Felszólították, hogy álljon meg, a gyanúsított azonban próbált elmenekülni, de a rendőrök utolérték.
    Időközben jelzés érkezett a rendőrségre, hogy a házban, ahonnan a férfi kijött, betörés történt. A nyomkövetős gyanúsított az erkélyajtót betörve jutott be az egyik lakásba és értékek után kutatott, de végül zsákmány nélkül távozott.
    A férfit a házi őrizet szabályainak megsértése miatt előzetes letartóztatásba helyezték és a betörés miatt is eljárás indult ellene.