Auguszta napja van. | 2024.03.29

Előzetesben: Ajtóstól rontott a házba

2015-03-09 15:40:13
A csernelyi támadó egymást követő napokon kétszer is bántalmazta áldozatát, akitől utolsó fillérjét is elvette.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság V. Sándor 38 éves csernelyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Csernelyen, 2015. március 3-án bement a 62 éves sértett házába, ahol bántalmazta a házigazdát. Másnap a 38 éves férfi újra megjelent ugyanannál a háznál, majd rátörte az ajtót a házigazdára és megint megverte, ezúttal elvitte a sértett utolsó, ennivalóra félre tett alig kétezer forintját is.

Az áldozat csak az őt ért második támadást követően mondta el sérelmeit hozzátartozóinak, akik tanácsára értesítette a rendőrséget.

A bejelentést követően a nyomozók másfél órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Sándort. A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette a terheltet, egyben előterjesztés tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a járásbíróság 2015. március 6-án elrendelt.