Emma napja van. | 2024.04.19

A három napos közúti ellenőrzés eredményei

2015-02-16 10:29:32
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzte.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti Csoportjának éves terve alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. február 9-én, 10-én és 11-én közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a megye területén, melynek során főként a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzték.

 

A közúti kontroll kiterjedt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci, a Kazincbarcikai, az Encsi, a Sátoraljaújhelyi, a Sárospataki, a Tiszaújvárosi, a Szerencsi, a Mezőkövesdi, az Ózdi és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vettek részt.

 

Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is közreműködtek.

 

  • Az akció során a rendőrök összesen 236 tehergépjárművet, illetve azok vezetőjét ellenőrizték, melyből – az esetek egynegyedénél - 65 ízben tártak fel kisebb, nagyobb szabálytalanságot (műszaki hiányosság, túlsúly, sebesség túllépés, okmányok hiánya, passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása).
  • Emellett a rendőrök többek között 1 esetben rendeltek el kényszervárakozást,
  • a sebességhatár túllépése miatt 3 alkalommal intézkedtek az egyenruhások,
  • tachográffal kapcsolatosan a hatóság 16, míg a különféle okmányok esetében 9 esetben tárt fel hiányosságot.