Auguszta napja van. | 2024.03.29

Lefoglalva: 63 kilogramm „kristály és herba” - videóval

2014-09-02 08:47:45
Telephellyel is rendelkeztek Sajószögeden azok a dílerek, akiket a rendőrök a TEK szakembereivel közösen elfogtak. A rendőrség 63 kilogramm új pszcihoaktív anyagot foglalt le az összehangolt akció során.
 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a kábítószer és az új pszichoaktív anyagok terjesztésének visszaszorítását. A főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a beszerzett információk alapján 2014. augusztus 30-án összehangolt akciót hajtottak végre a Terrorelhárítási Központ szakembereivel, mivel a tiltott szer mellett lőfegyverre vonatkozó adatok is felmerültek.

A rajtaütést 18 óra 30 percet követően több helyszínen hajtották végre a rendőrök. A nyomozás eredményeként a rendőrség azonosította, elfogta, majd bűnügyi őrizetbe vette az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves M. Gergő, a 24 éves M. Gábor sajószögedi és a 34 éves K. Tibor tiszaújvárosi lakosokat.

A különböző helyszíneken - Sajószögeden, Tiszaújvárosban, Emődön - megtartott házkutatásokon a rendőrség lefoglalt több mint 100 millió forint értékű és 63 kilogramm mennyiségű új pszichoaktív anyagot, amiből 23 kilogramm kristályszerű por, 40 kilogramm pedig növényi származék, továbbá készpénzt és fegyvereket. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a lefoglalt bizonyítékokat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban a bűnügyi őrizetbe vett terheltekkel szemben előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozására.