Tivadar napja van. | 2024.04.20

Előzetesben a miskolci fegyveres rabló - fotóval, videóval

2014-12-19 16:35:33

A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte el a miskolci takarékszövetkezetet kirabló férfinak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága fegyveresen elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Mint az már ismeretes Miskolcon, 2014. november 26-án 11 óra 30 perc körüli időben egy férfi arcát eltakarva bement egy belvárosi takarékszövetkezeti fiókba, majd a nála lévő fegyverrel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat, majd elmenekült a helyszínről.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával a fővárosban 2014. december 18-án a reggeli órákban budapesti tartózkodási helyén elfogták a miskolci takarékszövetkezetet fegyverrel kirabló Cs. Richárd 37 éves férfit, akit a rendőrség bűnügyi őrizetbe vett. Ugyanezen napon a hatóságok felkutatták és lefoglalták a bűncselekmények elkövetésénél használt különböző eszközöket is.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatatásának ügyészi indítványozására, amit a járásbíróság 2014. december 19-én elrendelt.

 

Az ügy, illetve a férfi által feltételezhetően más hasonló módon elkövetett bűncselekmények további részleteinek tisztázása folyamatban van.

A képeket ide kattintva tekinthetik meg