Emma napja van. | 2024.04.19

Jogerősen nyolc évre ítélték az idős tanárt kirabolni próbáló mezőtúri fiatalt

2014-11-19 11:13:06

 

Jogerősen nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a mezőtúri fiatalt, aki 2013 telén megpróbált kirabolni egy idős tanárt, miután egy késsel megvágta a nyakát.

 

    A táblabíróság emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 18 esztendős fiatalembert.
    A vádlott ismerte a 77 éves, egykor pedagógusként dolgozó férfit, aki régiségeket gyűjtött és azokkal kereskedett. A fiú úgy gondolta, hogy a sértett sok pénzt tart otthon, ezért elhatározta, 200 ezer forintot szerez tőle. 
    Azzal az ürüggyel látogatta meg 2013. január 2-án, hogy petróleumlámpát akar vásárolni. A házban a vádlott meglátta a férfi televízióját, és úgy döntött, inkább azt szerzi meg. Azzal az indokkal, hogy hazamegy a vételárért, távozott a házból, majd röviddel később visszatért. A férfi műhelyének ajtajában a vádlott a nála lévő tapétavágó késsel végigvágta a sértett nyakát, miközben azt mondta: "Adjál pénzt, amennyit csak tudsz!". A nagyothalló sértett azonban ezt nem értette, és erősen vérző nyakkal kiabálni kezdett. Ettől a vádlott megijedt, az utcára futott, és kerékpárján elmenekült.
    A súlyosan sebesült idős férfin életmentő műtétet hajtottak végre, sérülése 3-4 hét alatt gyógyult meg. A vádlottat a rendőrség még aznap este előállította.
    Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.