Emma napja van. | 2024.04.19

Halálos baleset történt a 6219-es úton Nagyvenyim közelében

2014-11-02 01:00:08

 

Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor autójuk összeütközött egy másik személygépkocsival és egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal a 6219-es úton, Nagyvenyim és Mezőfalva között - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

    A helyszínelés idején teljes útzár van érvényben, kerülni mindkét irányból a 6-os főút felé lehet - mondta Horváth Diána rendőrségi szóvivő az MTI-nek.
    Az elsődleges információk szerint az elhunytak mindannyian egy autóban utaztak - tette hozzá.
    Farkas-Bozsik Gábor katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: az elhunytak közül többen beszorultak a gépkocsiba, őket a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók emelik ki a roncsból. Tájékoztatása szerint a súlyos sérült egy gyermek.
    Hozzátette: az autóbuszon senki sem sérült meg, és a másik autó vezetője is sérülés nélkül vészelte át a balesetet.