Auguszta napja van. | 2024.03.29

A „Házhoz megyünk” program miskolci vetélkedője

2016-04-19 15:25:58
Az Országos Rendőr-főkapitányság, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály által szervezett "Házhoz megyünk!" elnevezésű vagyonvédelmi prevenciós program vetélkedőjét tartották Miskolcon.

A „Házhoz megyünk” projekt célja az állampolgári biztonság növelése olyan közös tájékoztató kampány segítségével, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a lakosság eredményes vagyonvédelmének és önvédelmi képességének kialakítását.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolcon, Kazincbarcikán és Ózdon egy-egy forgalmas kereskedelmi helyszínen információs pontot alakítottak ki. A program hét hónapos ideje alatt (2015. november – 2016. május) visszatérően havonta egy-egy heti időtartamban működnek a pontok, ahol a rendőrség szakemberein túl más szervek - polgárőrség, vagyonvédelmi szakmai kamara, biztosító - munkatársai is jelen vannak, valamint a védekezésben alkalmazható technikai eszközöket is bemutatnak a szakemberek.

 

A résztvevő települések lakosai közül 3-3 csapat mérte össze tudását a miskolci vetélkedőn (összesen 27 fő) 2016. április 19-én, a Miskolci Önkormányzati Rendészet épületében. A csapatok összetétele minden esetben 1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő gyermek (felső tagozatos általános iskolai tanuló).

 

A résztvevők értékes ajándékkal távozhattak, míg a nyertes kazincbarcikai Kerekes-család a májusi fővárosi döntőn képviselheti Borsod-Abaúj-Zemplén megyét.