Auguszta napja van. | 2024.03.29

TISPOL - Három napos ellenőrzés a közutakon

2016-02-17 10:16:35
A közlekedés-
rendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzi.

A TISPOL Műveleti Csoport 2016. évi terve alapján a „European Operation Truck and bus" nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendeli el, mely elsősorban a nehéz tehergépjárművek és autóbuszok átfogó ellenőrzésére terjed ki.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2016. február 18-án, 19-én és 20-án átfogó ellenőrzéseket tartanak.

 

Az ellenőrzés sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése, a napi, a heti vezetési és pihenőidők (AETR) megtartásának, a veszélyes áru szállítási szabályainak (ADR), illetve a tehergépjárművek és autóbuszok műszaki állapotának ellenőrzése.

 

A közúti kontroll kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci-, a Kazincbarcikai-, az Encsi-, a Sátoraljaújhelyi-, a Sárospataki-, a Tiszaújvárosi-, a Szerencsi-, a Mezőkövesdi-, az Ózdi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.