Emma napja van. | 2024.04.19

Eladó egy egész szellemfalu Connecticutban

2014-10-28 14:37:15

 Nyolcszázezer dolláros kikiáltási árral kínálnak eladásra egy egész szellemfalut az amerikai Connecticut államban.

    Az 1830-as években alapított Johnsonville gyárvárosként kezdte a pályafutását. Később, 1960-ban a milliomos Ray Schmitt vásárolta fel a város összes ingatlanját. 
    Az üzletember a saját épületeit is Johnsonville-be szállíttatta, köztük egy viktoriánus kori istállót és egy massachusettsi kápolnát, hogy létrehozzon egy vidámparkot. A helyi hivatalos szervekkel való összetűzést és néhány tűzesetet követően azonban a park 1994-ben bezárt - írta a Business Insider című hírportál.
    A New York városától két órányira fekvő Johnsonville szolgált hátteréül nemrég a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült Freedom című mozinak és itt vették fel annak idején Billy Joel River of Dreams című videoklipjét is, ám ezeket leszámítva a majdnem 260 ezer négyzetméteres terület elhagyatottan áll a park bezárása óta.
    Hat évvel ezelőtt egy beruházó vásárolta meg a birtokot, amelyet tavaly 2,9 millió dollárért próbált eladni. A sikeretlen kísérlet után a szellemfalut most 800 ezer dolláros kikiáltási áron kínálja az Auction.com online ingatlanpiac. Az érdeklődők keddtől csütörtökig licitálhatnak a nyolc épületet magába foglaló birtokra.
    (http://www.businessinsider.com/connecticut-ghost-town-on-sale-for-800k-2014-10)