Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hoppá! Győzike helyett Beát viszik a vadonba

2014-09-15 08:16:49
Bea asszonyt (42) viszi magával a dzsungelbe az RTL Klub. Azok után, hogy a Gáspár családot kirúgta a TV2 Édes élet című valóságshow-jából, Győzőt az RTL Klub székházánál kapta lencsevégre egy szemfüles olvasó-riporter, a Blikk pedig azt is megtudta, hogy miért. A csatorna ugyanis feleségét, Bea asszonyt viszi magával Afrikába, a Celeb vagyok, ments ki innen! című produkcióba.
 

Hogy az egyébként luxushoz szokott feleség hogyan bírja majd a nélkülözést, a csúszómászókat vagy éppen légkondicionáló nélkül a tikkasztó hőséget, arról egyelőre csak találgatni lehet. Mindenesetre a korábbi szériában Győző már megmérette magát a dzsungelben, s akkor kiderült, nem igazán bátor férfi. Hozzá képest viszont Bea már többször bizonyította – például a Rettegés foka című valóságshow-ban, ahol egyetlen szó nélkül feküdt be a patkányok közé –, hogy szükség esetén helytáll a kihívásokban. Ráadásul a szereplésért kapott gázsi is csábító lehet a család számára.

Mint ismert: a házaspár jelenleg is szerepel azon a szégyenlistán, amelyen a 180 napon keresztül, folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással érintettek nevét közlik. Kérdés, hogy az RTL Klubtól kapott bevételnek vajon mi lesz a sorsa...

A blikk múlt héten írt arról, hogy Győző éppen Luxemburgban nyit ruhaüzletet, márpedig egyesek szerint a külföldi befektetésnek lehet az az oka, hogy oda egyelőre nem ér el a NAV keze.

– Hujber Ferencet is hívta az RTL Klub a dzsungelbe, de nem tudták vagy nem akarták kifizetni azt az összeget, amit kért – kezdte a Blikknek egy informátorunk. – Úgy tudom, Feri hétmillió körüli gázsit szeretett volna, de csupán négymilliót ajánlottak neki – tette hozzá a neve elhallgatását kérő személy.

Ha Bea asszonynak is sikerül ilyen vagy ehhez hasonló gázsit bezsebelni, akkor már igen szépen törleszthet az adóhatóság felé, már amennyiben a bevétel az ő nevére fut majd be.

Az RTL Klub kommunikációs osztálya nem kívánta kommentálni információnkat.

Forrás: www.blikk.hu