Auguszta napja van. | 2024.03.29

62 millió forintos autóparkja van Dynamicnek

2015-07-13 08:28:40

Van, aki bélyeget gyűjt, vagy söröskupakot, esetleg kártyanaptárt, s akad olyan is, aki luxusautókat.

Az utóbbiak közé tartozik Dynamic (35) is. A milliomos rapper szenvedélyesen rajong a jobbnál jobb kocsikért, s mivel a zenéből és más vállalkozásaiból hosszú évek munkájával alapozta meg finoman fogalmazva is stabil anyagi helyzetét, számára nem okoz gondot, hogy megvegye azt a kocsit, amelyik megtetszik neki.

Dynamic a Blikk kérésére felsorakoztatta hazánkban talán egyedülállónak számító gépparkját, amely jelenleg nyolc autóból, valamint egy motorból áll. Először vonakodott ugyan, mondván, nem akarja, hogy mások nagyképűséggel, hivalkodással vádolják, de végül belement. Elvégre ha az Egyesült Államokban (ahol divatja van a „menőzésnek” a sztárok között) 50 Cent vagy mondjuk a bokszoló Floyd Mayweather villoghat a gazdagságával és a „csecsebecséivel”, akkor talán – úttörő módon, hiszen nálunk inkább rejtegetni szokták a vagyonukat a hírességek – ő is megengedheti magának ugyanezt Magyarországon.

– Gyerekkoromban az volt az álmom, hogy egyszer gazdag és híres leszek – mondta Dynamic. – Úgyhogy elkezdtem keményen dolgozni. Volt, hogy iskola után még lehúztam egy műszakot, s végül belefogtam egy saját vállalkozásba. Azért akartam minél több pénzt, hogy a családommal együtt ne legyen soha gondunk az életben, és persze hogy bármit megvehessek magamnak. Nem tagadom, imádom az autókat. Legszívesebben mindennap vásárolnék egyet. Most nyolc van, de volt már ennél több is, ám mivel természetesen nincs ennyire szükségem, néhányat – legutóbb egy Porschét – eladtam.

Dynamic tekintélyt parancsoló gépparkjának (Audi TT, BMW Z4, BMW 520D, BMW X4, Land Rover Discovery, Mini Cooper S, Merdeces SLC, Infiniti M30D és egy Suzuki GSR 750 motor) értéke használt árakkal számolva 64 millió forint, de újonnan ezek a kocsik összesen úgy 100 millióba kerültek. Dynamic azonban nem sajnálja a pénzt a költséges hobbira.

– A hangulatomtól függ, hogy éppen melyiket használom – folytatta a rapper. – Ha hosszú útra megyek, beülök valamelyik terepjárómba, ha kirándulok, akkor mondjuk a kabrió BMW-t részesítem előnyben, városban pedig legjobb a motor vagy a Mini.

A legújabb darab a gyűjteményében az X4-es BMW, amit csupán néhány nappal ezelőtt vett át.

– Most éppen ez a kedvencem, de lehet, hogy hamar rá fogok unni; akkor majd betolom a garázsba, hátha még jó lesz valamire – nevetett Dynamic, aki boldog, hogy mindene megvan, amire vágyott gyerekként.

– Szeretném, ha egyszer példakép lehetnék a fiatalok számára. Azért is mutatom meg, hogy mim van, hogy mások is lássák: a sok munka meghozza a gyümölcsét – fogalmazott a zenész. 

Benkő Gábor 

blikk.hu