Ellák napja van. | 2020.07.08 | MNB középárfolyam:
Július 3-án emlékeztek meg Szendrő várossá válásának 24. évfordulójáról valamint a 2010-ben bekövetkezett, a várost súlyosan károsító árvízi
További híreink

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon - közölte a Népszava kérdésére a Honvédelmi
Kedd reggeltől újra üzemel az esztergomi teherkomp -  közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán hétfőn.     Mint a
Romániában hétfőn megnyitottak a szabadtéri vendéglátóhelyek, de sokan adatvédelmi szempontból aggályosnak tartják és engedetlenséggel tiltakoznak az ellen, hogy a vendégek
Békés cselekvésre szólított fel Barack Obama, az Egyesült Államok volt és első afroamerikai elnöke hétfőn kiadott közleményében.     Az egykori elnök, aki az elmúlt hetekben azt
Provokatív lépésként értékelte az orosz vezérkar azt a Barents-tengeren május elején megrendezett amerikai-brit flottagyakorlatot, amelynek résztvevői oroszországi célpontok megsemmisítését
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet - hangzott el a válságstábok hétfői
Az MSZP hiteltelen a nemzeti ügyekben, a Fidesz a nemzeti összetartozás ügyében senkit nem tekint hitelesnek, aki Gyurcsány Ferenccel összeáll - írta a nagyobbik kormánypárt frakcióigazgatója hétfői
A közösségi távolságtartás szabályainak szigorú betartása mellett hétfő déltől újranyitottak az éttermek, bárok és kávézók Hollandiában a
Felháborítónak nevezte Lengyelország washingtoni lengyel nagykövete azt, hogy az afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant tüntetések résztvevői a lengyel és az amerikai szabadságharcok hőse, Tadeusz
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    Anticiklon található a Skandináv-félsziget
Montevideóban gyilkosság áldozatául esett egy élvonalbeli labdarúgó-játékvezető.     A helyi El Observador beszámolója szerint Andrés Polleróval vasárnap este akkor
Az Egyesült Államokban zajló zavargások ügye amerikai belügy, amelybe Oroszország semmilyen módon nem szándékozik beavatkozni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn
A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket. A kérdőívek gyártása és
A világ legritkább főemlősfaja, a hajnani gibbon egy hímét és egy nőstényét fedezték fel, a pár új reményt jelent a világ legveszélyeztetettebb főemlősfajának fennmaradására -
Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn Hévízről
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés ezen a héten. A képviselők kedden ismét a kormány tagjait kérdezhetik, szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelt
Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek - hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós víruskutató az M1
Gyújtogattak a Fehér Ház környékén, könnygázzal oszlatták a tömeget az amerikai fővárosban hétfőre virradóra. Washingtonban éjjel tüzet gyújtottak a Fehér Ház melletti, ikonikus
Megnyitottak hétfőn a parkok, a nem élelmiszert árusító üzletek és a javító-tisztító szolgáltatások Moszkvában, miután a helyi hatóságok szerint sikerült lelassítani a
Gazdasági kérdések, a gazdaság újraindítása miatt fontos a legújabb nemzeti konzultáció - mondta Párkányi Eszter az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth rádió, Jó reggelt,